„Mennyit ér” a korosztályos világversenyérem?

Megvizsgáltuk, lehet-e bármilyen negatív hatása a magyar kajak-kenusok korosztályos világversenyeken történő éremhalmozásának.

Hogy a címben feltett kérdést gyorsan megválaszoljuk: sokat. Rengeteget, kis túlzással annak az adott fiatalnak „a világot” jelenti a megszerzett világversenyérem, hiszen az adott pillanatban az érem az egyik, ha nem a legnagyobb sikerét jelenti az addigi pályafutásában.

Afelől pedig senkinek ne legyen kétsége, hogy a vb-re, Eb-re kijutó kajak-kenusok elképesztő mennyiségű munkának köszönhetik a sikert, sokan csak elképzelni tudjuk, milyen édes érzés lehet a hosszú alapozás, a hajnali edzések és a megszámlálhatatlan kilométerek után felállni a világverseny pódiumára.

Ebből pedig mi, magyarok igen sokat jegyezhetünk fel már hosszú évek óta, a felnőttmezőnyben klasszisok sorát említhetnénk, akik szebbnél szebb eredményekkel örvendeztették meg a szurkolókat,

ezt az idei U23-as és ifjúsági vb és Eb is bizonyítja: előbbin 21, utóbbin 34 medál landolt magyar nyakban, a kontinensviadal esetében a szám rekord.

Az elmúlt években ehhez hasonló „termés” jött össze, van ok tehát az örömre, jelen cikkben viszont arra keressük a választ, hogy ennek az éremhalmozásnak van-e bármilyen negatív hatása, illetve hogy valójában „mennyit ér” a dobogós helyezés hazánkban az egyik sikersportágunkban. Utóbbi kérdés kapcsán eszünkbe juthat Verrasztó Dávid híres nyilatkozata 2014-ből, miután Eb-aranyat nyert, de a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara nemrégiben a Telexnek adott interjújában is szóba kerül a vb-érmek „súlya”, ahogyan fogalmaz, „senkit nem érdekel a vébéérmek száma (…), onnantól kezdve, hogy szerepeltél egy olimpián, és érmet hoztál, elfelejted az összes többit.”

Az ország egyik legsikeresebb utánpótlásedzőjét, számos klasszis kajakos (közéjük tartozik az olimpiai bajnok Kozák Danuta és Szabó Gabriella, az ötkarikás ezüstérmes Varga Ádám és Gazsó Alida Dóra, illetve a világbajnok Benedek Dalma és Paksy Tímea is) nevelőedzőjét, a KSI-s Agócs Mihályt kérdeztük a témában.

„Abban biztos vagyok, hogy a kajak-kenuban is rendkívüli módon megbecsülik a világversenyérmeket a fiatalok. Tudom, hogy óriási boldogság nekik, a dobogó bármelyik fokára lépjenek fel. Összevetve más sportágakkal, azért tűnhet úgy, hogy egy-egy érem nincs annyira megünnepelve, mert elkényeztettük az embereket. A kajak-kenu utánpótlásszinten elképesztő erős, emiatt szinte már elvárás a jó szereplés.

Ez olimpiai szinten is érvényes, az ötkarikás játékokon a jósolgatások alkalmával rendre elhangzik, hogy »a kajakosok napjain két-három érem biztosan jön a gyűjteménybe.« Tavaly volt is olyan sportvezető, aki megjegyzést tett arra, hogy az Olimpiai Reménységek Versenyén (amelyen az U17-es, az U16-os és az U15-ös korosztály érdekelt – a szerk.) a négyesek között nem sikerült minden számot megnyerni. Miközben van másik negyven ország rajtunk kívül, amely a dobogó legfelső fokáért hajt… Úgy gondolom, ez nem szerencsés, a gyerekeknek úgyis magas az elvárásuk saját magukkal szemben – mondja a szakember. – Rengeteg tehetség mutatkozik be évről évre, világviszonylatban kevés helyen kezdik el ennyire fiatalon a kajak-kenut, mint Magyarországon, nálunk ez…”

Az viszont más kérdés, az ifjúsági és U23-as világbajnokok közül mennyien tudnak aztán az olimpián is érmet szerezni, sőt elsőként végezni. Pontos arányt ezzel kapcsolatban nem tudunk, de egy biztos: a töredéke ér oda felnőttként is a legjobbak közé az ötkarikás játékokon. Vajon ez mentálisan milyen hatással van azokra, akik az utánpótlásban remekelnek, de a „nagyok” között már nem képesek hasonló eredményekre?

„Az ifik, vagyis a tizenhét-tizennyolc évesek esetében aki tőlünk kijut a világversenyre, nagy eséllyel jól is szerepel. Két évfolyamról van szó, viszonylag szűk réteg, majd következik az U23, ami a felnőttmezőny előszobája. Ekkor már jóval összetettebb a helyzet, hiszen kérdés, tud-e a szülő továbbra is anyagi segítséget nyújtani a gyerek sportolásához, ami pedig még fontosabb, a tanulás terén is válaszút elé érnek a sportolók, hiszen például az orvosi egyetemet szinte biztosan nem lehet a kajakozással párhuzamosan végezni. Kivétel Varga Ádám, aki fizika szakon rendkívül nehéz tantárgyakat tanul, párhuzamosan azzal, hogy az olimpián ezüstéremig jut. A nagyobbik résznek viszont ekkor döntenie kell. Az edzőknek is óriási a felelőssége, majd’ harminc éve egy bölcs kollegám fogalmazott úgy, hogy eljön az a pillanat, amikor az edzőnek meg kell mondania a tanítványnak, hogy most már inkább angolt tanuljon, mert jó esély van rá, hogy a felnőttek között nem ér oda a legjobbak közé. Ráadásul hosszú azon klasszisaink listája, akik tíz-tizenkét évre lefedik az A-válogatott nagyrészét, így különösen nehéz odaérni az újaknak. Az olimpián ráadásul jóval kevesebb főt indíthat egy ország, mint a vébén.

Ez a szakasz olyan, mint a maraton esetében a huszadik kilométer, a lényege csak utána jön. Nem véletlenül kiemelt téma a kettős életpálya-modell a sportágunkban, meg kell mondanunk a versenyzőnek, ha úgy látjuk, hogy érdemesebb a tanulás és a munka irányába eltolni a fókuszt. Úgy gondolom, ennek az egyensúlynak a legkisebbeknél is meg kell lennie, én harminc éve elkérem a tanítványaim ellenőrző füzetét, hogy a balansz ne csússzon el.”

Az pedig tovább nehezítheti a fiatalok döntését, hogy például a látványsportágakhoz képest (például labdarúgás…) a megélhetés jóval nehezebb a kajak-kenuból.

„Ez a fajta összehasonlítás fölösleges, a focinak más az elbírálása, a megítélése, a finanszírozása, azzal nem lehet felvenni a versenyt. Az NB I-es labdarúgókat a legjobb, olimpiai érmes kajakosok sem érik utol ilyen szempontból. Ettől függetlenül a felnőttsikerek nagy hatással vannak az utánpótlásra,

Ebben a közegben megtanulnak harcolni, felállni, ha elestek, és ez igaz azokra is, akik nem lettek ifjúsági világbajnokok. Sokszor visszahallottam már, hogy a felnőttkorban érkező akadályokat könnyebben ugrották meg a korábbi sportolók; ahogyan az egyik volt tanítványom mondta az állatorvosi egyetemen esedékes szóbelije előtt, »ha a hajnali edzést megoldottam, a vizsga meg sem kottyanhat!«

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)