UtánpótlásSport
2025. szeptember 12.
  • instagram
Ifjúsági triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2025-09-09 19:32

A szurkolók voltak a plusz egy ember a győri maratoni vb-n

Bauer Gyula, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség maratoni szakágvezetője értékelte a honlapunknak az utánpótlás szemszögéből is eredményes győri világbajnokságot.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a múlt héten rendezték meg Győrben a felnőtt és utánpótlás maratoni kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a hazai válogatott magabiztos végzett az éremtáblázat élén. A magyar csapat összesen 27 medáliát szerzett (10 arany, 10 ezüst és 7 bronz elosztásban), ebből 18-ban volt része valamilyen formában korosztályos versenyzőnek, akiknek nemcsak az U23-asok és az ifjúságiak, hanem a felnőttek között is szurkolhattunk.

„Kolozsvári Lili nevét mindenképpen ki kell emelnem, tizenhét éves létére két aranyérmet szerzett, a rövid és a hosszú körön is a legjobbnak bizonyult. A fiúknál a szolnoki ifipáros kiválóan szerepelt, kenuban a Faragó-Tóth testvérek a síkvízi Eb-győzelem után a maratoni szakágban is nagy sikert értek el, ráadásul mögöttük másodikként Hanczi Illés és Gyurós Arnold ért célba, az Európa-bajnoksághoz képest előre léptek. Az ifjúsági korosztály ezeken a viadalokon biztos pontnak számítanak, mindig megmutatják a fiatalok, hogy mennyire erős az utánpótlásunk. A kajakosoknál Görbe Dávid tizenöt, Mózes András tizenhat évesként, vagyis serdülőként csodálatos negyedik helyet szállítottak. Utóbbi ráadásul sérülés után mérette meg magát – mondja Bauer Gyula, a maratoni szakág vezetője. – A szakágak kiegyenlítettek voltak, mindegyikben eredményesek tudtunk lenni. Az U23-asokra is igaz ez, a második egységek is tökéletesen teljesítettek. Sellyei Csanád a maga huszonkét évével 2018 után hozott felnőtt vébéérmet Magyarországnak a klasszikus kajakszámban. Még hosszan lehetne sorolni a neveket, egy biztos,

a legfőbb feladatunk, hogy ezek a fiatalok megmaradjanak a szakágban, és akkor jó eséllyel eredményes, klasszis versenyzőket figyelhetünk a következő években is.
Bauer Gyula (pirosban) a legeredményesebb nemzetnek járó díjjal Forrás: MKKSZ

A szakvezető elmondása szerint a magyar sportolók érezték a hazai pálya előnyét.

„Sokan nézték a tévében a közvetítést, a helyszínen pedig fergeteges hangulat volt, mondhatom,

a szurkolók minden magyar hajóban plusz egy emberként voltak jelen, a futásnál óriási pluszt adtak.

A hazai rendezésnek hála a szakágra nagyobb figyelem irányult, ezeknek a sportolóknak is megismerhették a nevét itthon. Úgy gondolom, mindenki úgy fejezte be az eseményt, hogy kihozta magából a maximumot.”

(Kiemelt képünkön, a sárga kajakban: Kolozsvári Lili Forrás: MKKSZ)