Quim Estrada: A klub akkor működik jól, ha az elnöktől az óvodásig mindenki egy irányba tart
Magyarországi konferencián adott elő az FC Barcelona legendás akadémiájának korábbi vezetője, Quim Estrada Llop. Az Utanpotlassport.hu-nak nyilatkozó szakember beszélt a La Masía „titkáról”, a felnőttfutballba való integrációról, sőt még a hazai fiatalszabály is szóba került.
Nem mindennapi vendég tartott előadást Kerepesen és az Ikarus sporttelepén: Quim Estrada Llop több mint egy évtizeden keresztül dolgozott az FC Barcelona utánpótlásában vezetőként és edzőként. Aztán 2021-ben az olasz Venezia szakmai vezetője lett, jelenleg pedig új kihívást keres.
A Moskovits Gábor és Tóvizi Tamás alapította Dunamenti Iskola néhány éven belül harmadszor csábította el Magyarországra, ami azért különösen nagy szó, mert
Estrada ezúttal a pályaméretváltás okozta nehézségek áthidalásáról beszélt a népes közönségnek, amelybe az akadémiáktól a grassrootsig minden szintről érkeztek trénerek.
A gyakorlati képzést követően volt lehetőségünk interjút készíteni a La Masía korábbi meghatározó alakjával. Kíváncsiak voltunk, miért éppen hazánkat priorizálja, amikor arról dönt, mely konferenciameghívókra bólint rá.
„Szeretem az országot, a várost és az itt megismert embereket. Azért jövök ide szívesen, mert rendszeresen hívnak és kíváncsiak rám. Amikor arra kérnek, hogy a számomra is érdekes témákban osszam meg a tudásomat, nehezen mondok nemet” – magyarázta Quim Estrada.
Talán nem meglepő, hogy a magyar labdarúgás nem követi napi szinten.
„Nincs kapacitásom NB I-es meccseket nézni, de amikor itt jártunk a Veneziával korosztályos tornán, nem nyertük meg, úgyhogy elmondhatom, azért vannak minőségi utánpótláscsapatok Magyarországon.”
Estrada a barcelonai akadémia szakmai vezetője, valamint a pre-akadémia igazgatója is volt. A katalán klub „titkának” az egységességet tartja.
Annak szellemében dolgozik mindenki. Nem állítom, hogy ez a módszer jobb vagy rosszabb, mint a többi, de ott tényleg mindenki egy irányba tart. És mivel nem igazán jellemző manapság, hogy egy klub minden tagja, teljesen egységesen szemléletben dolgozik, azt gondolom, hogy a Barcelona a világ legjobb utánpótlás-nevelője.”
Adódik a kérdés: vajon átvehető-e a Barcelona rendszere egy az egyben, és létrehozható-e hasonlóan működő rendszer másutt is?
„Lehetséges, de szerintem nem ez a jó út.
hanem inkább például egy nagy Ikarust próbálnék felépíteni – ez persze bármelyik másik egyesületre is érthető. Az összes alkalmazottal átbeszélnénk, mit szeretnénk csinálni, hová akarunk eljutni, alkotnánk erre egy módszert, és azt vinnénk ki a pályára. Mindenkinek az alapján kellene dolgoznia a vezetőktől az óvodásokig – a tapasztalataim alapján egyébként ez a legnehezebb feladat.”

A La Masíán a kiválasztásért is felelt, amely fontosságát az utánpótlással foglalkozó szakemberek nem győzik hangsúlyozni.
„Azt gondolom, hogy hét-nyolc-kilenc éves korban már a személyiség látszik valamelyest, ám ez még nem dönti el, kiből lesz jó játékos. Simán elronthatja az is, aki nyertes típusnak tűnik, és felnőtként odaérhetnek olyanok, akikről nem gondoltuk volna – ha nagyon sokat dolgoznak.
Nem beszélve a felnőttlabdarúgásba való integráció nehézségeiről, amely éppen az említett életkorú játékosokat érinti leginkább.
„Ahogy haladunk az idősebbek felé, egyre kevesebb játékos futballozhat a legmagasabb szinten, a nagy merítésből folyamatos szűkítjük a keretet, a felnőtteknél pedig tényleg csak néhányan, a legjobbak kaphatnak lehetőséget. A lemorzsolódásnak számos oka lehet: van, aki sérülékeny, más fejben nem elég erős, akad, aki inkább bulizik, tehát a tehetség önmagában mit sem ér a kemény munka nélkül.”
Azt gondoltuk, nem hallott a hazai fiatalszabályról, azonban tévedtünk.
„Az ikarusos srácoktól hallottam, hogy az élvonalban öt magyarnak kell játszania, ráadásul közöttük egy U21-esnek.
Nézzük a pozitív oldalát: a szabály motivációt jelenthet a fiataloknak, hogy igenis oda lehet érni az első osztályba, és így talán többen maradnak meg az élsportban, illetve több ígéret közül tudnak válogatni az edzők.”
Estrada 2021-ben Spanyolországból az olaszországi Venezia csapatához tette át a székhelyét.
„Egészen más a spanyol és az olasz futballkultúra, utóbbi jóval fizikálisabb, amihez nekem is alkalmazkodnom kellett szakmai vezetőként. Arra törekedtünk, hogy a Venezia egy külön sziget legyen az olasz labdarúgáson belül, felismerhetők, megkülönböztethetők legyenek a csapataink, és azt hiszem, jó munkát végeztünk.
Mivel a szakember hosszú ideje dolgozik az utánpótlásfutball legmagasabb szintjén, arról érdeklődtünk, hogyan látja a jövőt, milyen kihívásokkal fognak szembesülni a nevelőedzők a következő években.
„Az új technológiák elkerülhetetlenül az életünk és a szakmánk részéve váltak. Ettől függetlenül a jó edzők a jövőben sem lesznek helyettesíthetők. Azt javaslom, hogy bátran használják az adattudomány és a mesterséges intelligencia vívmányait, képezzék magukat, hogy tartani tudják a lépést a konkurenciával. Szerintem a legmagasabb szinten minden klub és szakember ugyanolyan professzionális lesz e téren, így
(Kiemelt képünkön: Quim Estrada (szürkében) az Ikarus U14-es csapatával mutatja be gyakorlatait Forrás: Budapest Honvéd Régió/Facebook)