Sulyán Alexa: A közösségi média nem ellenség
Egy nap az utánpótlásért címmel tizenötödször rendezett nagy sikerű konferenciát szerkesztőségünk. A Lurdy Ház Rendezvényközpontjában tartott egész napos eseményen ezúttal is klasszis előadók beszéltek a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, legfontosabb ügyekről. Az eseményen az érdeklődők pódiumbeszélgetést hallgathattak a tizenéves versenyzők közösségi média-használatának előnyeiről és hátulütőiről Éles József 179-szeres válogatott kézilabdázóval, az Éles Kézilabda Iskola elnökével és Sulyán Alexával, a MATE-GEAC U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó sprinterével.
Az elmúlt két évtizedben nagyot változott a világ, a közösségi média minden téren befolyásolja az életünket, a social média természetesen a sportban is jelen van, ami fordítva is igaz.
Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége által tizenötödik alkalommal megrendezett Egy nap az utánpótlásért című konferenciát szokás szerint nagy érdeklődés övezte, a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában megrendezett eseményen pedig a fentebb említett témában is hallgathattak pódiumbeszélgetést az érdeklődők: a tizenéves versenyzők közösségi média-használatának előnyeiről és hátulütőiről Éles József 179-szeres válogatott kézilabdázó, az Éles Kézilabda Iskola elnöke és Sulyán Alexa, a MATE-GEAC U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó sprintere beszélt.
– mondta Éles. – Ha elveszed tőle, megsértődik, ha túl sokáig nyomkodja, nem tud majd úgy koncentrálni, akkor meg az a probléma. Edzésen nem kérdés, nincs telefonozás, az utazások során pedig az érkezés előtt egy órával már letetetem velük. Ha valaki ezt a minimális kérést nem tartja be, akkor sincs szó természetesen testi fenyítésről, ám így könnyen elérheti, hogy ne játsszon a következő meccsen. A közösségi médiának pozitív és negatív oldala is van, az előbbibe tartozik a márkaépítés lehetősége, a követők, rajongók megszólítása. Az ártalmát pedig leginkább az emberek hozzáállásában látom, a buta kommentekben, ami a fiatalabbakra még rosszabb hatással lehet.”
Sulyán Alexa a magyar atlétika egyik legnagyobb reménysége, a sportolói karrierje „felfutása” előtt azonban egészen más területen ért el sikert. 2015-ben tízévesen Youtube-csatornát indított, amelyen a gyermeki humorral átitatott videói hamar óriási nézettséget generáltak, 130 ezer feliratkozónál viszont törölte magát az oldalról.
„Teljesen váratlan volt, hogy a videóim ennyire népszerűek lettek, ártalmatlan szórakozásnak indult az egész. Aztán hetente tízezresével nőtt a feliratkozóim – emlékezett vissza Sulyán. – A sportolói pályafutásom miatt fejeztem be a videózást, ami mindössze egy évig tartott. Egyre több volt velem szemben a nézői elvárás, amit tízévesen nem igazán tudtam hova tenni… Még a következő években is éreztem ennek a hatását, a boltban is felismertek. Manapság szerencsére ez megfordult, ha nagy ritkán például eljutok szórakozni, inkább a futás kapcsán jönnek oda beszélgetni.
A tiltás ebben a helyzetben szerintem nem vezet eredményre. A sportoló akkor hiteles, ha nemcsak a sikerekről, de az oda vezető útról és – adott esetben – a bukásokról is ugyanúgy beszámol.”
(Kiemelt képünket készítette: Vasas Attila)