„Akinek van tető a feje fölött, és szeret velünk focizni, annak nem mondjuk, hogy te nem jöhetsz, mert van hol laknod”

Állami gondozott, menekült és diplomatagyerek is látogatja a Második Esély Sportegyesület városligeti futballedzéseit, miközben a szervezet rendszeres foglalkozásokat tart az elmúlt hónapokban rengeteget emlegetett javítóintézetekben, gyermekotthonokban. Rákos András elnök beszélt a labdarúgás közösségformáló hatásairól, az utcagyerek-világbajnokságról, valamint arról is, hogyan nyílnak meg a nehézsorsú srácok egy átfocizott délutánt követően.

A józsefvárosi Német utcában található, sokak számára még ismeretlen hely, a Nyolcésfél alkotótér számos izgalmas programnak, értékes szervezetnek és művésznek ad otthont, az igazi meglepetés pedig az ötödik és a hatodik emelet között félúton rejtőzik. A futballpálya.

A palánkos „dühöngő” valószínűtlen elhelyezkedése egészen addig okoz némi bizonytalanságot, amíg be nem lép az ember a helyiségbe, és meg nem látja, milyen természetesen játszanak együtt a felnőttek, a gyerekek, a mentősök és az állami gondozottak.

A Második Esély Sportegyesület, azaz a MESE (korábban Oltalom Sportegyesület) a múlt hét végén tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Fair Football Roadshow gáláját.

Hogy ez miképpen mérhető?  Nos, a csapatok döntenek róla, a nap végén a gólok mellett az egymásnak adott „fair play-pontok” is beleszámítanak a végeredménybe. A tízperces, kispályás mérkőzéseken nincsenek bírók, csak mediátorok, akik segítenek az együtteseknek a meccs előtt kialakítani a szabályokat, ugyanakkor minden további a két félre van bízva.  Amikor az egyik csapat sokkal erősebbnek tűnik a másiknál, kompenzálásképpen kitalálhatják például, hogy a jobbak csak az ügyetlenebb lábukkal rúghatnak gólt, vagy nekik csupán minden második találatuk ér. Ha valaki szabálytalanságot észlel, jelzi, és a másik jellemzően azt mondja, „rendben, ti jöttök szabaddal”.

Rákos Andrással, a MESE elnökével a gála közben, az irodájában beszélgettünk. Elmondta, azt szeretnék elültetni a részvevőkben a futballon keresztül, hogy ha valami problémájuk van az életben, azt mindig meg lehet beszélni.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a tizenhárom év alatt egyetlen sérülés sem történt a tornákon, pedig előfordul, hogy felnőtt férfiak és nyolcéves kislányok egyszerre vannak a pályán. Illetve, ez így nem igaz, mert egyszer sajnos megsérült egy játékos a bemelegítés közben. Azt hiszem, több mint egy évtized alatt ez jó arány. Egyébként meg volt olyan eset, amikor egy játékos durvult, a csapattársai pedig leküldték, és inkább nélküle folytatták.”

A vidéki roadshow lényege, hogy a MESE olyan embereket hozzon össze a focipályán, akik másképpen nem társalognának egymással, a sporton keresztül viszont jóval könnyebben tudnak kapcsolatot kialakítani.

Mondjuk úgy, hogy nekik korábban is volt már nexusuk egymással, de a pályán egészen más jellegű viszonyba kerültek. Ez az egész a párbeszédről meg az együttműködésről szól, és ha már azt elérjük, hogy ők beszélgetnek, játszanak, akkor tettünk valamit.”

A Második Esély Sportegyesület tevékenysége nem korlátozódik a roadshowra, sőt: Budapesten több helyszínen és vidéken is korosztályokra bontott edzéseket tartanak fiataloknak. A gyakorlások teljesen nyíltak, ingyenesek, bárki ellátogathat azokra, és beállhat játszani.

„Elég nagy a fluktuáció, jönnek-mennek a játékosok, de van például három srác, aki tizenöt éve jár hozzánk rendszeresen. Gyakran megtörténik, hogy negyvenen jelennek meg a Városligetben az edzésünkön, és vakarhatjuk a fejünket, hogy akkor most mi legyen. Mindig találunk megoldást, a lényeg, hogy mindenki mozogjon. Kétségtelen, hogy többnyire mélyszegénységből érkeznek a gyerekek a csapatba, de

Nem küldünk el senkit azért, mert jómódú. Egyébként meg mi az, hogy jómódú…? Ha valaki családban él, van tető a feje fölött, és szeret velünk focizni, annak nem mondjuk, hogy te nem jöhetsz, mert neked van hol laknod. Itt a lényeg az integráció, a szegregációt pedig fel akarjuk számolni. Nem cél, hogy az állami gondozott csak állami gondozottakkal játsszon. Találkozzanak minél többen, minél többet, alakuljon ki a közösség, és mindenki adjon bele mindent, amit tud.”

A MESE edzésein túlnyomórészt állami gondozásban és utógondozásban nevelkedett fiatalok vesznek részt.

és mondanom sem kell, bőven vannak sztorijaik mindarról, amiről most végre hallunk nap mint nap a híradókban meg az interneten. Egy átjátszott délutánt követően, a közös külföldi utazások alkalmával nagyon megnyílnak nekünk a srácok. A nevelők és pszichológusok táncolnának örömükben, ha olyan nyitottak lennének velük a gyerekek, mint velünk.”

A Második Esély Sportegyesület zárt foglalkozásokat is tart javítóintézetekben és gyermekotthonokban.

„Korosztályokra osztjuk a bentlakókat, mindenkinek lehetőséget adunk arra, hogy velünk játsszon. Van olyan is, amikor nem keveredhetnek a csoportok. Azok például, akik előzetes letartóztatásban vannak, nem találkozhatnak azokkal, akik nem. De megoldjuk, hogy mindannyian mozogjanak, legfeljebb tartunk még egy edzést.”

A nyilvánosságra került Szőlő utcai bántalmazások hatására december 10. óta a hatályos kormányrendelet szerint a rendvédelmi szervek vették át a javítóintézetek fenntartásával és irányításával kapcsolatos valamennyi feladatot. December 14-én több gyermekotthonban megjelent a rendőrség, amely később azt közölte, nem razziát tartott, hanem csupán felmérte a helyi viszonyokat.

„Kicsit tartunk tőle, hogyan folytatódik az együttműködésünk ezekkel az intézményekkel az új helyzetben.

A nevelők hálásak voltak nekünk. Amikor csak heti egyszer jártunk hozzájuk, telefonáltak, nem tudnánk-e kétszer menni. A koronavírus-járvány vége felé is győzködtek, hogy most már igazán menjünk.”

Rákos András elárulta, hogy még diplomatacsaládból is jár egy fiú az edzéseikre, vagyis valóban igazán színes a csapat, amelyben szép számmal akadnak menekült gyerekek is: afgánok, szírek és az utóbbi években ukránok. A gyerekeknek nincsenek kommunikációs nehézségeik, mert a foci a közös nyelvük.

„Persze a menekült srácok közül többen már egészen jól tudnak angolul, és a magyar gyerekek között is akad, aki ügyesen beszéli a nyelvet. Önkéntesek bevonásával tartunk angolórákat, sőt a Duolingo használatára is ösztönözzük őket: figyeljük, kinek milyen a szériája, megdicsérjük azt, aki már egyfolytában ötven nap tanulásnál jár. Az egész társaság előtt el szoktuk mondani, hogy

A következő csapathirdetés jövőre lesz, ugyanis már majdnem összegyűlt adományokból a pénz arra, hogy a 2026-os labdarúgó-világbajnokság előtt tartandó mexikói Street Child World Cupon részt vegyen a magyar utcagyerek-válogatott, amelyet a MESE fog össze. Nem meglepő, hogy túljelentkezés van a tengertúli utazásra – vagyis az életre szóló élményre –, ezért Andráséknak válogatási elveket kellett kialakítaniuk.

„Tizennégy és tizennyolc éves kor közötti játékosok utazhatnak a vébére, körülbelül húszan jelentkeztek a tíz helyre, úgyhogy ki kell választanunk, ki az, aki a legjobban megérdemli, hogy ott lehessen. A felkészülési időszakra minden jelentkezővel sport- és tanulmányi szerződést kötünk. Az alapvető elvárás az a gyerekekkel szemben, ne bukjanak meg a suliban, valamint a legutóbbi bizonyítványukon javítsanak egy kicsit. Az erőnlét is fontos, időről időre mérjük a srácok fizikai állapotát, és figyeljük a fejlődésüket.

Aztán vannak olyan szempontok is, mint hogy ne cigizzenek az edzésen, ne késsenek el, illetve minél több foglalkozáson jelenjenek meg. Összességében azok jönnek velünk Mexikóba, akik a legjobban vágynak rá, és mindent megtesznek az utazásért.”

A MESE vezetői nagyjából egy hónappal az utazás előtt jelölik majd ki a kerettagokat.

„Négy éve, amikor először vettünk részt a Street Child World Cupon Dohában, három nappal az indulást megelőzően is variálni kellett, mert az egyik srácot letartoztatták, a másik nem tudott hazajönni külföldről, a harmadik pedig elveszítette minden iratát. Bízunk benne, hogy az idén semmiféle fennforgás nem lesz, és nyugodtan indulhatunk útnak Mexikóba.”

A világbajnokság szervezői az összes kinti költséget állják, a Második Esély Sportegyesületnek „csak” a tíz gyerek és a három kísérő repülőjegyét, biztosítását, valamint felszerelését kell finanszíroznia.

„Minél fejlettebb a futballkultúra az adott országban, annál inkább támogatja az állam vagy a szövetség a hasonló programokat. Mi ilyen forrásból évek óta egyetlen forintot sem kaptunk, hiába kerestük a lehetőséget. Jellemzően Európai Uniós pályázatokból maradunk fenn, azokból több fut jelenleg is. Ráadásul külföldről sokan keresnek meg minket, hogy vegyünk részt együtt a projektben. Az ebből származó pénzből fizetjük a pályabérleti díjakat, az edzői béreket, a felszereléseket és az egyéb kiadásokat.”

A beszélgetés végén Rákos András kiemelte, hogy az egyesület tevékenysége valójában egyáltalán nem a futballról szól.

„A szociális fejlesztésre koncentrálunk, amihez a futball csupán eszköz. Nem célunk, hogy a gyerekekből profi futballistákat neveljünk, ezt el is mondjuk nekik. Persze akadnak, akik bíznak abban, hogy egy játékos-megfigyelő kiszúrja őket, de erre azért elég csekély az esély, noha van olyan srác, aki nálunk kezdett, és egész nagy csapatba igazolt később. El is mondjuk nekik:

A szervezetben dolgozók a futballpályán kívül is jelen vannak a gyerekek mindennapjaiban: segítenek a beiskolázásában, elkísérik őket a nevelőkhöz, részt vesznek az esetmegbeszéléseken, később pedig a munkakeresésben is támogatják a náluk felnőtteket. A lehetőségeikhez képest biztonságot nyújtanak a legnehezebb helyzetből induló gyerekeknek a hétköznapokon, elősegítik, hogy később érvényesüljenek.

A MESE-ben azért dolgoznak, hogy megkapják a második esélyt azok a gyerekek, akiknek az első nem adatott meg.

(Kiemelt képünk forrása: Második Esély Sportegyesület)