Miért vannak fizikai képességekben lemaradva a magyar fiatalok a régiós riválisokhoz képest?

A korosztályos kosár- és röplabda-válogatottainknál is rendszeresen tapasztalható jelenség, hogy a magyar játékosok fizikai képességekben nem tartoznak a legjobbak közé a nemzetközi mezőnyben, sőt gyakran nemcsak a legnagyobb nemzetek, hanem a környező országok fiataljai is előttünk járnak ezen a téren. Ennek a miértjére kerestük a választ két szakemberrel, Horváth Józseffel (kosárlabda) és Szabados Istvánnal (röplabda).

„Bár a fizikai paraméterekben ezúttal sem mi voltunk a legjobbak, voltak nálunk magasabb csapatok, de ezt a hátrányunkat a technikai képzettséggel, a megfelelő felkészítéssel, a mentalitással és a kohézióval kompenzálni tudtuk” – nyilatkozta néhány napja portálunknak Kőnig Gábor, az U18-as leány röplabda-válogatott szövetségi edzője, miután a nemzeti együttes bravúros módon megnyerte a zadari Eb-selejtezőcsoportját, és egyenes ágon kijutott a kontinenstornára.

A tréner által is említett kérdéskör, vagyis a magyar fiatalok fizikális állapota, és a mieink abból fakadó hátránya rendszeresen elő szokott kerülni a csapatsportágakban, különösképpen az utánpótlás röplabda- és a kosárlabda-válogatottaknál szembesülhetünk vele. Ráadásul az is látható, hogy a hazai játékosok gyakran nemcsak a sportági nagyhatalmakhoz képest szenvednek hátrányt fizikai erőben, gyorsaságban és erőnlétben, hanem sok esetben még a régión belül, a közép-keleti európai országokkal (Horvátország, Szerbia, Csehország és Lengyelország) összehasonlítva is megvan a lemaradásunk.

Arra a kérdésre kerestük a választ: vajon mit csinálnak másképpen a környező országokban, és hogyan lehetne eltüntetni ezt a deficitet?

– kezdte érdeklődésünkre Szabados István, a Tatabányai Röplabda Sport Egyesület szakmai igazgatója, aki korábban hosszú éveken volt a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlásért felelős szakmai vezetője is. – Ugyanakkor az is jól látható, hogy a hendikepünket a fiatalabb korosztályokban – az U14-től nagyjából U18-ig bezárólag – még egészen jól tudjuk kompenzálni. Elsősorban azzal, hogy a lányoknál a legtehetségesebb játékosaink jellemzően a korosztályuk felett versenyeznek a hazai utánpótlás-bajnokságokban, nagyobb rutinjuk van és nagyobb mérkőzésterhelésnek vannak kitéve, mint például a velük egyidős horvát, szerb és lengyel lányok, ugyanis ezekben az országokban a felfelé versenyeztetés nem igazán jellemző, mert az idősebbeknél is megvannak nagy számban azok a minőségi játékosok, akiket nem tudnak csak úgy megelőzni a rangsorban. Emellett nálunk az is gyakran előfordul, hogy tizenhat-tizenhét-tizennyolc játékosok már az Extraligában rendszeresen játszanak, ez pedig a nálunk magasabb jegyzett röplabdanemzeteknél szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen fiatalon a felnőttélvonalban pallérozódnának. Tehát, ezzel a több meccstapasztalatunkkal, valamint technikai és taktikai képzettséggel – ezen a két területen ugyanis kifejezetten jók vagyunk – eleinte még ki tudjuk egyenlíteni a fizikális képességekből adódó deficitünket.

A szakember szerint a szomszédos országokban hamarabb felismerték az erőnléti edzések fontosságát, és már hosszú ideje kiemelt szerepet kap náluk ez a szegmens is a képzésben, míg nálunk ez csak az elmúlt években kezdett beszivárogni, és nagyobb teret kapni.

„Amikor még a szövetség berkeiben dolgoztam, sokat küzdöttem én is azért, hogy sikerüljön valamelyest átformálni a szemlétet, és próbáltuk az erőnléti edzők képzését is egységesíteni és magasabb szintre emelni.

Összességében szerintem az jelenti a fő különbséget, hogy a többi országban központi elvek mentén, szervezett keretek között egyszerűen nagyobb figyelmet fordítanak a fizikai felkészítésre. Ahogy említettem, a fiatalabb korosztályokban még viszonylag ki tudjuk egyenlíteni ezt a hátrányunkat más tényezőkkel, viszont az sem véletlen, hogy az U20-as korosztályban nagyon régen jártunk már Eb-n vagy éppen korosztálytól függetlenül bármilyen utánpótlás-világbajnokságon, ugyanis az idősebb korban egyszerűen beelőznek minket a környező országok.

Más látvány-csapatsportágaktól eltérően sajnos a röplabdában az állami akadémiai rendszer egyelőre nem tudott megvalósulni, így továbbra is hiányzik az egységesített, mindenki által követett filozófia – különösképpen az erőnléti fejlesztés területén – az utánpótlás-nevelésünkben." 

Az utánpótlás fiú kosárlabda-válogatottainktól régóta várjuk a nemzetközi áttörést, vagyis hogy majdnem egy évtized után a B-divízióból végre valamelyik csapatunk (U20, U18 és U16) feljusson az elitbe, az A-csoportba az Európa-bajnokságon. A sportági szakemberek közül korábban már többen nyilatkoztak arról portálunknak, hogy a magyar fiúutánpótlás csak akkor fog tudni előrelépni nemzetközileg, ha erőnlétben fejlődnek a játékosok.

– mondta Horváth József, a Soproni Sportiskola fiú kosárlabda-akadémia szakmai igazgatója, a SMAFC elnöke, aki a hazai sportági szövetség (MKOSZ) utánpótlásért felelős albizottságának is tagja. – Úgy vélem, a fizikális lemaradásunk több tényezőből tevődik össze. Egyrészről itthon a versenysport – az állami finanszírozási rendszer sajátossága miatt – nagyon elment abba az irányba, hogy a sportágak megpróbálják minél előbb leigazolni a gyerekeket, akár már óvodás, de legkésőbb alsótagozatos iskolás korban.

Ennek másik oka, hogy manapság a gyerekek a szabad idejükben egyre kevésbé sportolnak, hanem sokkal inkább mobileszközök használata felé fordulnak, és hiába van a mindennapos testnevelés óra az iskolákban, sajnos az általános iskolai alsó tagozatban gyakran nem testnevelők, hanem tanítók tartják ezeket a foglalkozásokat, amelyek így nem igazán érik el a megfelelő célt. Emiatt mostanra az lett a jellemző, hogy a sportegyesületek szakembereinek kell megtanítani a palántáknak az alap mozgásformákat.

Sajnos nem az történik, hogy az általános iskolákban a szakemberek felmérik a gyerekeket, és az alkatuk, a képességeik alapján őket egyik vagy másik sportág felé terelik.

Azt vallom, hogy a gyerekek toborzását és sportágválasztását sokkal tudatosabban kellene kezelni. Nagyon ritka már manapság, hogy a fiatalok akár több sportágat is űznek párhuzamosan, és emiatt nagyon egysíkú terhelést is kapnak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy valaki hat-hét évesen nem kezd el kosárlabdázni, akkor valamiről lemarad, pedig szó sincs erről, hiszen ha addig valami sportágat űz helyette, akkor még később is simán képes lehet behozni ezt a lemaradást. Emlékszem, hogy a sokszoros válogatott, Euroliga-győztes klasszisunk, Honti Katalin például tornászként kezdte, majd csak később tért át a kosárlabdára. Nem véletlen, hogy Amerikában és a skandináv országokban is a multisportképzésre törekednek, és szerintem nekünk itthon is ebbe az irányba kellene tennünk lépéseket."

A sportvezető szerint korábban a kondicionális fejlesztés területére sem fordítottak kellő figyelmet a hazai kosarasok nevelése során.

„Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még nem igazán foglalkoztak idehaza az erőnléti képzéssel, ebben jól láthatóan le voltunk maradva. Azt látom, hogy ez most már sokat változott és javult, és a legtöbb egyesületben már valóban felkészült erőnléti szakemberek foglalkoznak a játékosokkal. Azt gondolom, hogy a magyar technikai és taktikai képzés nemzetközi színvonalú, és most már az erőnléti paraméterekben is közelítünk a legjobbakhoz."

(Kiemelt kép forrása: CEV)