Fő az állandósság vagy szükséges néha az edzőváltás?

Melyik megoldás ideálisabb az utánpótláskorú egyéni sportolók esetében: ha ugyanaz az edző foglalkozik velük végig a korosztályos évek alatt, vagy ha minél több szakembertől tanulhatnak?

Számos egyéni sportágban – így például szertornában, vívásban, atlétikában, úszásban, birkózásban, illetve még jó néhányat lehetne említeni ezek mellett – régen nagy hagyománya volt annak, hogy az utánpótlásedzők az általuk felfedezett, és kinevelt tehetséget aztán végigkísérik egészen a felnőttkor kezdetéig vagy akár tovább is, a teljes pályafutásuk során. Ugyanakkor manapság egyre inkább az úgynevezett feladásos rendszer a jellemző, tehát az edzők csak meghatározott időszakban, korosztályban dolgoznak az adott fiatallal, majd néhány év múltán továbbadják a tanítványukat másik szakembernek.

De vajon melyik az előnyösebb: ha egy edző foglalkozik az utánpótláskorú sportolóval hosszú éveken át vagy abból profitál többet, ha több tréner is részt vesz a képzésében, nevelésében? Erről Laufer Béla tornász- és Selmeci Attila úszóedző személyében két elismert és tapasztalt szakember véleményét kértük ki.

– kezdte az Utánpótlássportnak Laufer Béla, a FTC-Telekom fiú tornászainak edzője, aki korábban hosszú évekig volt a KSI szakosztályvezetője is. – Azt vallom,

Amikor az edző megismeri, kiismeri a tanítványát, akkor kicsit úgy is funkcionál, mintha pszichológus lenne, és sokszor már szavak nélkül, ránézésre képes megmondani, hogy a fiatal, aki bejön a terembe, éppen milyen állapotban van, mire érzékeny, hogyan érdemes hozzászólni, és milyen jellegű munkát lehet elvégeztetni az adott edzésnapon.

Megtalálni a hatékony edzésmódszereket úgy, hogy túl-, illetve alulterhelésről se legyen szó, az nem olyan egyszerű és egyértelmű feladat, mint amilyennek elsőre kívülről tűnhet. Persze, nem megugorhatatlan kihívás, de minden edzőváltásban benne rejlik a kockázat is, hogy nem sül el jól. Természetesen, akadnak olyan élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen, kényszerű a váltás.

ami bizonyos szempontból érthető is, ugyanis ez két teljesen különböző feladat, és nem minden edző képes mindkettőt jól ellátni." 

„Amikor egykoron én is belefogtam az edzősködésbe, eltökélt szándékom volt, hogy eredményes tornászokat neveljek, így nem is volt kérdés, hogy amikor egy-egy kiemelkedő reménység a kezem közé került, azt igyekeztem, minél tovább elvinni és minél magasabb szintre eljuttatni.

A közös évek alatt aztán olyannyira kiismertük egymást, hogy az edzésmunkát is folyamatosan átbeszéltük, mindig kikértem az ő véleményét is, és az utolsó időszakban már jóformán egymást tanítottuk. Szimbiózisban dolgoztunk, összehangoltuk az elképzeléseinket, idomultunk egymáshoz, és a visszajelzéseit próbáltam mindig beépíteni a szakmai munkába. A jelenlegi élversenyzőmnél, Závory Szilárdnál kicsit más volt a helyzet, mert őt a KSI-ben már kamaszkorban vettem át Pisák Tamástól, aki Győrbe költözött, viszont alapvetően nem volt ismeretlen nekem Szilárd, hiszen szakosztályvezetőként megvolt a rálátásom a munkájára, a fejlődésére, ám napi szinten nem én foglalkoztam vele. Innen indult a közös munkánk, majd aztán szépen összecsiszolódtunk, és vele is jó összhangban tudunk együtt dolgozni.

de nyilván, ha valaki megreked a karrierjében, akkor az edzőváltás is segíthet."

A tornasporttól eltérően az úszóknál manapság már inkább az a kivételes eset, amikor az edző kitart a tanítványa mellett.

„Az úszósportban alapvetően mindkét eset előfordul, hiszen arra is találunk példákat, hogy egy edző régóta foglalkozik már a versenyzőjével. Elég, ha csak Jackl Vivienre gondolunk, akit kilencéves kora óta – egy nagyjából féléves kitérőt leszámítva – Kocsis Márta edz Tatabányán, és jól is működik az ő tandemjük – mondta már Selmeci Attila mesteredző, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, a Budapesti Honvéd szakosztályának szakmai vezetője, a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf egykori edzője. – Ugyanakkor erre főleg a kisebb, vidéki klubokban látunk példákat, hogy az edző végigkíséri a kiemelt versenyzőjét.

Selmeci szerint zömében a klasszikus feladásos rendszer működik a nagyobb egyesületeknél, ahol a különböző korosztályban különböző edző dolgozik a gyerekekkel.

„Tehát, egy-egy edző csak néhány évig, maximum két-három évig foglalkozik a fiatallal, majd továbbadja a másik szakembernek.

Majd pedig a gyerek a következő edzőjétől is ugyanúgy, ugyanazt szeretné megkapni, de mivel nincs két ugyanolyan személyiség, lehetetlen azonos edző-tanítvány kapcsolatot megteremteni. Mindezzel együtt is azt gondolom, hogy szakmailag rengeteg előnye van a feladásos rendszernek, vagyis annak, ha az évek alatt több edzőtől is tanulhatnak a versenyzők.

amelyekkel az az edző lehet leginkább tisztában, aki napi szinten ilyen korú fiatalokkal foglalkozik. Az edzők számára is előnyös, ha olyan gyerekekkel foglalkozhatnak egy csoportban, akik korban közel állnak egymáshoz, azonos a terhelhetőségük és hasonló fázisban tart a személyiségfejlődésük is. Természetesen, megvannak azok az edzők, akik a serdülő- vagy éppen az ifjúsági korosztállyal tudnak nagyon jól dolgozni, viszont a legkisebekkel vagy a felnőttekkel kevésbé.

Míg, ha az történik, hogy egy edző egészen nyolcéves kortól végigviszi az úszóját, akkor annak a szakembernek állandóan meg kell újulnia, hogy a megfelelő szakmaiságot tudja átadni az adott korban, ez azonban roppant nehéz kihívás. Ráadásul, ha az a kiemelt versenyző felnőttként befejezi a karrierjét, utána mégis mihez kezd magával az adott edző? Mehet vissza a kicsikhez, ami újabb drasztikus váltás, hiszen hatalmas a szakadék a felnőttek és a kezdők között. Ezt a problémát úgy is ki lehet küszöbölni, hogy a legnagyobb nevű edzők nemcsak az élversenyzőkért felelnek, hanem emellé még egy kezdőcsoportot is visznek. Például egykoron a Spartacusban a régi nagyedzők, Kiss László, Turi György és Kiss Miklós egytől egyig így tettek, ezáltal minden gyereket és edzőt is jól ismertek a klubban, és megvolt a megfelelő rálátásuk a teljes spektrumra. Ez a megközelítés ráadásul a csapatmunkát, a klubon belüli kohéziót is erősítette, hiszen a legjobb edzők sem voltak kivételezett helyzetben, hanem ők is ugyanúgy besegítettek az alsóbb korosztályokban is.

Éppen ezért azt gondolom, hogy a hierarchia alján dolgozó, a reflektorfényben nem igazán lévő utánpótlásedzőknek is hasonlósan kijár a megbecsülés, mint a felnőttekkel foglalkozó vezetőedzőknek, kiemelt szaktekintélyeknek."

(Kiemelt képen: Laufer Béla tornaedző és versenyzője, Závory Szilárd Forrás: fradi.hu)