Josepovits Kinga: Felejthetetlen élmény volt részese lenni a vb-kijutásnak
A keret legfiatalabbjaként a 18 éves Josepovits Kinga is szerephez jutott a felnőtt kosárlabda-válogatottban az isztambuli selejtezőtornán, amelyen a magyar csapat csaknem három évtized után először kivívta a világbajnoki kvalifikációt.
Egyetlen utánpótláskorúként Josepovits Kinga is ott volt abban a női kosárlabda-válogatottban, amely kedden este legyőzte a házigazda Törökországot, ezzel csoportmásodikként pedig kiharcolta a vb-részvételt az isztambuli selejtezőtornán, és ennek köszönhetően a mieink 1998 után lesznek ott újra világbajnokságon. A pécsiek 18 éves centerreménysége a kvalifikációs eseményen játszotta az első tétmeccseit a felnőttválogatottban: a kanadaiak ellen hat, míg az ausztrálok ellen négy pontot dobott.
– tekintett vissza Josepovits az Utánpótlássportnak. – Ráadásul igencsak göröngyös volt ez az út, nem adták könnyen ezt a kijutást, sok nehezítő körülmény is akadt, de ezeken is túllendültünk, és a nagy közös cél elérése egyszerűen összekovácsolta ezt a csapatot.
Bár én voltam a csapat legfiatalabbja, nem éreztem különösebb terhet magamon, felszabadultan tudtam játszani. Hál'istennek remek közösségbe kerültem, viszonylag gyorsan sikerült is beilleszkednem, az idősebbek hamar befogadtak és segítettek. Amikor pedig megkaptam a lehetőséget élesben is, akkor igyekeztem felnőni a feladathoz. Boldogsággal és büszkeséggel tölt, hogy ilyen fiatalon bekerülhettem ebbe a csapatba, és együtt elérhettük ezt a nagy eredményt."
Bízom benne, hogy ez még csak a kezdet, és tovább tudjuk vinni ezt a lendületet, és további szép sikerekre tudjuk majd váltani.”
A 2008-as születésű ígéret egyébként még mindig az U18-as korosztályt erősíti, de fiatalabbként már az U20-as válogatottnak is meghatározó egyénisége, és úgy tűnik, alig 18 évesen immár a felnőtt nemzeti csapatnak is állandó tagjává vált.
(Kiemelt kép forrása: FIBA)