Karagics Mátyás: Kiemelkedő egyéniségek nélkül nem lehet jó csapatot építeni

A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Karagics Mátyást, az elmúlt évtizedek egyik legeredményesebb és legelismertebb hazai röplabdaedzőjét, a kecskemétiek kiváló nevelőtrénerét mutatjuk be.

A 67 éves Karagics Mátyás neve az évtizedek alatt egybeforrt a kecskeméti férfi röplabdázással. Előbb játékosként erősítette a hírös város élvonalbeli felnőttcsapatát, majd edzőként vált a helyi sportélet ikonikus alakjává, az ország egyik legjobb trénerévé, kiváló nevelőedzővé. Amikor a szakembert a kezdetekről kérdeztük, elmondta, hogy tinédzserként nem voltak nagy tervei a röplabdasportban, azonban a motiváló közeg és a közösség a sportágban tartotta.

„Gyerekként én egyáltalán nem akartam röplabdázó lenni, a kecskeméti Katona József Gimnáziumban tanultam és atletizáltam mellette – kezdte Karagics. – Majd, amikor abbahagytam az atlétikát, az unokatestvérem – aki NB I-es kosaras volt – elcsalt kosárlabdaedzésekre, így azt is kipróbáltam. Mindeközben egyébként az iskolában a testnevelés órákon a röplabda volt az első számú sportág Dunszt Ferencnek, Frici bácsinak köszönhetően. Ő volt a kecskeméti röplabdasport egyik megteremtője és felvirágoztatója, legendás mesteredzőről van szó.

Imádtam a társaságot, Frici bácsi pedig fantasztikus, egyedülálló egyéniség volt, és egyszerűen ott ragadtam, majd végzős gimnazistaként, tizennyolcévesen már az NB I-es felnőttcsapatban játszottam. Mivel nem voltak nagy elképzeléseim a továbbtanulással kapcsolatban, így beadtam a jelentkezésem a TF-re, és a főiskolán végérvényesen eldőlt a sorsom. Tarnawa Ferdinánd, Ferdi bácsi volt a tanárom (a Magyar Röplabda Szövetség elnöke és a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitánya is volt az 1970-es években, a sportág meghatározó alakja – A szerk.), és

Dunszt Ferenc és Tarnawa Ferdinánd nélkül valószínűleg nagyon másképpen alakult volna a sorsom."

Edzői karrierje során számos sikert ért el, a Kecskemét felnőttcsapatának vezetőedzőjeként nyert bajnokságot és háromszor Magyar-kupát is, emellett az utánpótlásban dolgozva is sikert sikerre halmozott, 15 korosztályos bajnoki címet nyerve, és összesen 28 érmes helyezést begyűjtve a csapataival. A megannyi csapatsiker mellett jó néhány későbbi felnőttválogatott játékos kinevelésében vállalt főszerepet.

„A fősikolás évek alatt végig játszottam a TF csapatában az NB I-ben és B-válogatottságig is eljutottam. Aztán hazakerültem Kecskemétre, ahol bajnokok is lettünk, és nagyon jól éreztem magam, sűrű volt az életem ebben az időszakban.

Így éltem az életemet egészen addig, mígnem 1985-ben egyszer csak Beregszászi Szabolcs, a felnőttcsapat vezetőedzője lemondott, és huszonhatévesen engem kértek föl az első csapat élére. Hirtelen bekerültem a mélyvízbe, és olyan játékosokat kellett átvennem, akik közül jó páran idősebbek voltak nálam. Onnantól indult el csak a nagy hajtás reggeltől estig, napi két edzéssel, mellette a tanítással a gimnáziumban. Ez nagyon mozgalmas és szép időszaka volt az életemnek. A kezdetekben sok segítséget kaptam Dunszt Ferenctől és Beregszászi Szabolcstól is, és hamar el is kezdtek jönni a sikerek, az első pillanattól fogva hoztuk az érmeket, főleg aranyakat és ezüstöket, így nagyon meg is jött a kedvem a munkához. Megszakításokkal ugyan, közte egy egyéves kitérővel Szegeden, de összesen tizenhét éven át voltam az NB I-es felnőttcsapat vezetőedzője Kecskeméten. Ezek után nagyjából húsz éve tértem vissza az utánpótlásba, lettem a KESI, vagyis a Kecskeméti Sportiskola trénere, és egészen a tavalyi nyárig hol a juniorok, hol az ifik élén dolgoztam."

Később már nemcsak szülővárosában számítottak a tudására, hanem a szövetségnél is: irányította az ifjúsági válogatottat, dolgozott a felnőtt nemzeti csapatnál segédedzőként, illetve a szövetség (MRSZ) edzői bizottságának vezetője is volt. Öt alkalommal választották meg a legjobb hazai utánpótlásedzőnek. Tavaly szeptemberben a Magyar Edzők Társasága az év testnevelő-edzője díjjal tüntette ki.

„Szerencsés alkat vagyok, mert mindig tudtam kellő távolságtartással rátekinteni az aktuális csapatomra és a nagyképet nézni. Mivel a felnőttek közül jöttem vissza az utánpótlásba, így alapvetően könnyebb is volt a dolgom, mert tisztában voltam azzal, hogy mi az a szint, amire fel kell készíteni a fiatal játékosokat. Láttam, hogy hova kellene eljuttatni a tehetségeket, ehhez pedig már csak a módszereket kellett hozzáigazítani.

Nem csapatban gondolkodtam, hanem játékosfejlesztésben. Úgy voltam vele, ha sikerül megfelelően magas szinten képezni az egyéneket, akkor a legvégén abból majd úgy is megszületik a sikeres csapat is. Kiemelkedő egyéniségek nélkül nem lehet jó csapatot építeni."

Az edzősködés mellett tanárként, pedagódusként is rendkívüli pályát tudhat maga mögött. A kecskeméti Katona József Gimnáziumban – ahova egykoron diákként is járt – hozzávetőleg negyven éven át dolgozott testnevelőtanárként. Hivatalosan két éve már a nyugdíjas éveit tölti, az iskolai tanítással akkor felhagyott, viszont a Kecskeméti Sportiskola U20-as csapatát még további egy évig vezetőedzőként elvitte. Tavaly nyáron hagyta abba a mindennapi edzősködést, azóta mentoredzőként segíti tapasztalataival a KESI utánpótlását, a fiatalabb edzőkollégák és a tehetséges játékosok képzését.

„Féltem, hogy milyen lesz a mindennapi munka nélkül, de nem unatkozom. Ráadásul Fritz Ágnes, a sportiskola sportszakmai vezetője addig rágta a fülem, hogy azért csak vállaljak valami feladatot, hogy végül beadtam a derekam, és elkezdtem amolyan mentoredzőként tevékenykedni.

Tehát, most is eléggé elfoglalt vagyok, sok meccset nézek, sőt talán még többet is mint aktív edzőként. Elemzem ezeket a mérkőzéseket, és igyekszem folyamatosan új dolgokat tanulni, képezni magam – csak azt nem tudom néha, hogy ebben a korban már mire is készülök. Igazából ez már csak amolyan szakmai ártalom nekem..."

(Kiemelt képen: Karagics Mátyás Forrás: MRSZ)