Létezik-e utánpótlás-nevelés a maratonfutásban?

Egyre népszerűbb a hobbisportolók körében a hosszútávfutás, miközben hazánkban a maratonszakág élsportolói bázisa szűk. A témában a Magyar Atlétikai Szövetség szakágvezetőjével, Knipl Istvánnal beszélgettünk az utánpótlás kapcsán.

Majdnem napra pontosan egy hónappal ezelőtt rendezték meg a 41. Telekom Vivicittá budapesti futóversenyt, amelyen óriási részvételi rekordot jegyezhettek fel a szervezők. Az egy évvel korábbi – szintén csúcsot jelentő – 31 500 fős számot húsz százalékkal ugrotta meg az idei verseny, amelyre több mint 38 000 nevezés érkezett. 

A tavasz legnagyobb futófesztiválján az 500 méteres távtól egészen 21 kilométerig, vagyis félmaratonig válogathattak az érdeklődők a távok közül, az pedig a többi nagy hazai eseményt (Spar Maraton, Wizz Air Félmaraton...) vizsgálva is kijelenthető, hogy a számok alapján

 főleg a félmaraton hozza lázba az embereket, mint a „belépő csúcstáv”.

Arra voltunk kíváncsiak, ez a népszerűség-növekedés megfigyelhető-e az atlétika-utánpótlásban, hozzátéve, hogy a hosszútávfutásnak – és itt most főleg a félmaratonra és a 42 km-re gondolunk – nincs külön utánpótlása, hiszen élettani szempontból sem ajánlott például egy 13 éves gyereknek ekkora távot teljesítenie.

„A magyar atlétikára jellemző, hogy sokáig erőltetik a középtávfutók felkészülését, mindenki ott akar eredményeket elérni. Emiatt gyakran az igazi célt nem találjuk meg, pedig az utóbbi években több példát is láttam rá, hogy aki hosszabb távokra váltott, megfelelő edzőhöz került, volt lehetősége a kibontakozásra  – mondja az Utánpótlássportnak Knipl István, aki a Magyar Atlétikai Szövetségben a közép-, hosszútáv-, hegyi- és ultraszakágat vezeti, emellett az MTK Budapest atlétika-szakosztályát is irányítja. – Lomb Ádám például néhány nappal ezelőtt a bécsi maratonon futott 2 óra 12 perc végét, amivel – úgy néz ki – kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, a hatvan fős mezőnybe, az edzőváltása kulcsfontosságú volt ehhez a sikerhez. Vindics-Tóth Lili Anna hasonló utat járt be, szintén jó idővel debütált tavaly ősszel a maratonisták között. Melléjük még idesorolom Szemerei Levit és Szabó Nórát, ők négyen mindenképpen a hazai elitet alkotják. Miközben pályaversenyzőként (a futópályán zajló atlétikai futószámok tartoznak ebbe – a szerk.) maradandót nem tudtak alkotni, ezen a távon találták meg a számításukat. A merítés tehát nem nagy, de elindultunk egy irányba, miközben a szakág presztízse odáig jutott, hogy egy valamire való európai városban már rendeznek maratonversenyt.”

„A sérülés és a kiégés veszélye benne van a fiataloknál, így a gyakorlat inkább az, hogy tizennyolc-tizenkilenc éves korukig pályaversenyzéssel foglalkoznak a sportolóink, ha pedig abban nem tudnak maradandót alkotni, akkor jön el az idő, hogy elgondolkodjon, feljebb lépje-e a távok szempontjából – folytatja a szakember. – Az ennél fiatalabbaknál is előfordul, hogy akár tíz-tizenöt kilométeres utcai futást csinálnak, ezzel semmi baj nincs, hiszen a felkészülési időszakba megfelelően be lehet építeni ezt. Ami kulcskérdés, hogy

A futásban sajnos az utóbbi években rengeteg önjelölt, mondhatni influencer edző került elő, amely szakmailag nem megbízható, ez nagy problémát jelent, miközben a bázis létszámával nem lenne gond: ha valaki rászűr a Budapesti Sportiroda futóversenyeinek adatbázisára, mondjuk a tizenhat-huszonkét évesekre, irgalmatlan számú indulót találnánk, akik kapcsán máris felmerülne a kérdés, miért nem klubban, szervezett keretek között fut. A világelitet képező afrikai országokban persze ez máshogy van, Kenyában vagy Etiópiában nincs elszívóerő más sportágak irányából, teljesen természetes módon alakul ki a futóközösség, ráadásul látják maguk előtt a példaképeket is.”

Knipl hozzáteszi, nincs hazánkban annyi hosszútávos edző, hogy minden egyesületre jusson legalább egy.

„Régiókban lenne érdemes gondolkodni, azokban összekötni ezeket a futókat, akik aztán a csapatmunkából is meríthetnek erőt. Szabó Nóra például korábban túlsúllyal küzdött, később a Honvédtól eltanácsolták, ma az MTK versenyzőjeként már országos csúcstartó, világbajnoki tizenötödik. Borzasztó fizikai munka ez, a hosszú és kitartó felkészülés, patikamérlegen kiszámolva. Ehhez azonban olyan elhatározás kell az adott fiatalban, amit a hazai szövetség helyette nem tud előidézni. Az nagyon örvendetes, hogy egyre többen húznak futócipőt a fiatalok között, nekünk és az egyesületeknek pedig azt kell vizsgálni, miért kevés az átjárás az egyesületek felé, és hogy hogyan lehetne ezen lendíteni.”

(Kiemelt képünk forrása: MASZ)