Hibátlan teljesítménnyel lett bajnok az UVSE leány serdülőcsapata
Az UVSE leány serdülő vízilabdacsapata mind a huszonhárom bajnoki mérkőzését megnyerte az évadban.
Mint arról beszámoltunk, a serdülő leány vízilabda-bajnokság nyolcas döntőjét Dunaújvárosban rendezték. A fináléban a házigazda DFVE a címvédő UVSE-vel csapott össze. A Fabó Éva uszodában végül a Csicsáky Vince irányította UVSE érdemelte ki az aranyat, miután szoros összecsapáson 7–5-re legyőzte a Mihók Attila által edzett újvárosiakat.
A bajnokcsapat a nyolc között a Szentest 16–8-ra, az elődöntőben a BVSC-Zuglót 14–8-ra múlta felül.
A csapat a bajnokság alapszakaszában és a felsőházában húszból húsz meccset nyert és miután a nyolcas döntőben is mindhárom találkozóját sikerrel zárta,
„Nagyon jó meccset játszottunk a Dunaújvárossal, a döntő előtt is ilyen mérkőzésre számítottunk. Az elején gyengébben kezdtünk, de arra is felkészültünk, ha rosszabbul sikerül az első pár perc, és megbeszéltük, mit kell tennünk. A taktikát betartottuk, megcsináltuk, amit az edzőnk kért és a végén meglett az eredménye” – mondta a fináléról az UVSE csapatkapitánya, Alaksza Kinga, aki 16 esztendősen legutóbb a női válogatott tagja volt a rotterdami világkupatornán.
„Óriási küzdelem zajlott két nagyon jó csapat között – nyilatkozta a döntőről Csicsáky Vince. – Büszke vagyok a lányokra, mert
Az öt kapott gól nagyon jól mutatja a csapat és a védekezés erejét. Szeretnék gratulálni a Dunaújvárosnak is, továbbá elképesztő, hogy mennyi ember kilátogatott a döntőre, kiváló szervezés volt.”
(Kiemelt képünkön: az UVSE bajnokcsapata Fotó: Palágyi Barbara)