UtánpótlásSport
2026. június 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2026-06-08 19:20

Történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL budapesti négyes döntőjében

A DVSC nyerte az ifjúsági leány kézilabda BL (EHF Youth Club Trophy) történetének első kiírását, miután a budapesti négyes döntőben előbb az FTC-t, majd a fináléban drámai, hosszabbításos csatában a Bukarestet is felülmúlta. A debreceni siker főszereplői közül a döntő legeredményesebb játékosát, az MVP-címet elnyerő Takács Verát és Márián Blanka vezetőedzőt kérdeztük.

Mint arról beszámoltunk, rendkívül izgalmas végjáték után a DVSC Kézilabda Akadémia legyőzte a CSM Bucuresti csapatát az ifjúsági leány BL (EHF Youth Club Trophy) vasárnapi fináléjában. Az első alkalommal kiírt korosztályos elitsorozat döntőjét az MVM Dome-ban – mintegy 3200 néző előtt – játszotta a Debrecen és a Bukarest, és a magyar-román rangadó igazán fordulatosan alakult. A meccset remekül kezdő bukarestiektől (4–7) az első félidő közepétől Márián Blanka együttese egyre inkább átvette az irányítást, és a félidei döntetlent (13–13) követően a második harminc percben alapvetően a DVSC-s lányok domináltak, és a utolsó tíz percbe belépve már hat góllal is jobban álltak (31–25). Azonban a CSM nagy feltámadást produkált a végjátékban, és kiharcolta a hosszabbítást (33–33), amelyben viszont már

a Debrecen nem adott esélyt a románoknak, és az extra tíz perc után végül 41–39-re nyert, és Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhetett az ifik között.
A Márián Blanka vezette Debrecen nyerte meg az először megrendezett ifi leány BL négyes döntőjét Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia

„Kicsit idegesen kezdtük a döntőt, de aztán tíz-tizenöt perc elteltével belerázódtunk, és a játékosok szépen lassan levetkőzték a kezdeti megilletődöttséget – értékelt Márián Blanka vezetőedző az Utánpótlássportnak. – A második félidőben sokáig kifejezetten jól játszottunk, viszont az utolsó tíz percben jött a holtpont, amikor nagyon megálltunk, és a rövidzárlatunkat kihasználta a Bukarest. Nagyon akartak nyerni a lányok, és ebben az időszakban elkezdtünk feleslegesen sietni, ami a fáradtsággal kombinálva kapkodásba torkollott, egyre több hibához vezetett, ezzel pedig visszahoztuk a meccsbe a Bukarestet. 

Ugyanakkor ez sem tört meg minket, hiába volt a hosszabbítás elején lélektani fölényben az ellenfél, de a kiváló csapategységünknek, a mentális erőnknek megtaláltuk a kiutat a gödörből,

és nem adtuk fel, addig-addig küzdöttünk a hosszabbításban, míg ez aztán győzelemmé is érett a legnagyobb örömünkre. Ebben sokat segített az egy héttel korábban lejátszott U18-as bajnoki döntő, amelyet a Győr ellen hasonló körülmények között és kiélezett végjátékban buktunk el.

Abból a kudarcból tanulni tudtunk a mostani fináléra, és az ott megszerzett rutin segített minket abban, hogy ezúttal már jobban kezeljük a nehéz pillanatokat, és képesek legyünk a hosszabbításban megnyerni ezt a döntőt.

A játékosoknak és nekem, edzőként is óriási élmény volt itt, az MVM Dome-ban szerepelni, és nagyon örülük, hogy ezt együtt átélhettük. Biztos vagyok benne, hogy a lányok ebből sokat fognak táplálkozni, fejlődni a későbbi karrierjük során."  

Takács Vera brillírozott az ifi BL döntőjében Forrás: DVSC

A finálé legjobbjaként a 15 esztendős Takács Vera 13 góllal járult hozzá a hajdúságiak sikeréhez.

Még soha korábban nem játszottunk ekkora arénában, ilyen fantasztikus hangulatban és ennyi néző előtt

 – mondta Takács. – Azt gondolom, az akarati tényező döntött ebben a fináléban. Bár nyilván a bukarestiek is minden tőlük telhetőt megtettek a sikerért, de mi egy fokkal jobban akartuk ezt a győzelmet, és szerintem leginkább ezzel sikerült nyernünk a hosszabbításban. Már önmagában az is hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, hogy egyáltalán elindulhattunk ebben a sorozatban, majd sikerült is bejutnunk a budapesti négyes döntőbe, amelyben két elképesztő mérkőzés után

ráadásul összejött a győzelem is, ez tényleg hihetetlen, felfoghatatlan mindannyiunk számára; felejthetetlen élményeket szereztünk az ifi BL-ben az egész szezonban.

Valóban egy mérföldkő ez a négyes döntő a pályafutáunkban. Ugyan a bajnokságban csak másodikok lettünk, de nemzetközi porondon ez az első hely sok mindenért kárpótol, és teljessé teszi a képet így a klubidény végén."

IFJÚSÁGI LEÁNY BAJNOKOK LIGÁJA (EHF YOUTH CLUB TROPHY)
Négyes döntő, Budapest
Elődöntők (BUD Aréna):
Ferencvárosi TC–DVSC Kézilabda Akadémia 27–28
Győri ETO KC–CSM Bucuresti (román) 39–41 hosszabbítás után

Bronzmeccs (BUD Aréna):
Győri ETO KC–FTC 34–24

DÖNTŐ (MVM DOME)
DVSC Kézilabda Akadémia–CSM Bucuresti 41–39 hosszabbítás után

(Kiemelt kép forrása: DVSC Kézilabda Akadémia)