UtánpótlásSport
2026. augusztus 13.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA U19-ES ÖKÖLVÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZERBIA
Keresés:

Sportágak

Vívás

2026-08-13 09:03

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

A kardozó Vajda Oszkár önbizalmának jót tett a junior Eb-bronzérem a felnőttévek előtt.

A TFSE 20 éves kardozója, Vajda Oszkár a mögöttünk hagyott évadban

bronzérmet szerzett a Tbilisziben rendezett junior vívó Európa-bajnokságon,

a következő idénytől pedig már a felnőttek között szerepel.

„Nagyon kellett egy ilyen eredmény a korosztályos éveim lezárásaként, főleg azért, mert az első két juniorévem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna – mondta. – Ha a juniorok között nem tudok komolyabb sikert elérni, akkor jogosan tehettem volna fel a kérdést magamnak, hogy így mit akarok a felnőttek között. Szerencsére az eredménytelenségből fakadó mentális nehézségeket a pszichológusom és a családom is segített átvészelni. Édesapámmal a tavalyi, kínai vébé után beszéltük, hogy

onnantól minden nap el kell mondanom magamnak, hogy világbajnok akarok lenni és ezt meg is tettem.

A juniorvébé az idén sem sikerült túl jól, de az Eb-n bronzot szereztem és összességében az egyik legjobb évemet zártam. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett az utánpótláskor végén.”

Vajda Oszkár a junior Eb-bronzzal Fotó: Bizzi Team

A Patócs Ákos által edzett Oszkár a korosztályos évei alatt számos kiemelkedő sikert ért el. 2022-ben Újvidéken Eb-aranyat nyert a kadétcsapattal, 2023-ban Tallinnban pedig egyéni kadét Európa-bajnoki címet szerzett. A felnőttek között folytatná a jó szereplését.

„Továbbra is törekszem a fokozatosságra, túlzó elvárásokat nem akarok magammal szemben felállítani, de természetesen a mihamarabbi felnőttválogattság a cél,

a legnagyobb álmom pedig az, hogy már 2028-ban ott legyek az olimpián.

(Kiemelt képünkön: Vajda Oszkár Forrás: MVSZ)