Kertész Dávid: Jólesik az elismerés, de a legfontosabb visszajelzés a játékosok fejlődése
A Csata DSE korosztályos kosárlabdacsapatának vezetőedzőjével, Kertész Dáviddal az után beszélgettünk, hogy a szövetség az év nevelőedzőjének választotta meg a leányszakágban, immár sorozatban a második évben.
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) átadta az elmúlt évad legjobb hazai korosztályos kosárlabdázóinak, illetve utánpótlásedzőinek járó díjakat. A Csata DSE képviselői több kategóriában is elismerésben részesültek, összesen három kitüntetést vehettek át, ami egyébként nem jelent túl nagy meglepetést, ha figyelembe vesszük, hogy a mögöttünk hagyott idényben egyedülálló módon taroltak a csatások a leánybajnokságokban. A serdülők között például sorozatban a harmadik évben lettek aranyérmesek a 13. kerületi kék-fehérek, akiket a kispadon ismét Kertész Dávid vezetett U14-es bajnoki címre. Ráadásul a csapatsiker mellett a szakembert ahogyan tavaly, úgy az idén is megválasztották az év nevelőedzőjének a leányszakágban.
„Hatalmas dolognak tartom, hogy ismét megkaphattam ezt a címet, hiszen ez óriási megtiszteltetés és fontos visszaigazolás, hogy a szakma ilyen módon elismeri a munkámat – kezdte Kertész Dávid az Utánpótlássportnak. – Azt hiszem, ez a díj – illetve ugyanígy Váradi Kornél és Halasy Enikő elismerése is – nemcsak nekem jelent sokat, hanem az egész klubnak. Jólesik az elismerés, de a legfontosabb visszajelzés látni a játékosok fejlődését.
mert pontosan tudják, hogy azzal a céllal járnak le az edzésekre, és végzik el napi szinten a kemény munkát, hogy egy nap majd profi játékossá váljanak. Azt tartom a legfontosabb feladatomnak, hogy az adott életkornak megfelelő technikai és taktikai követelményeket minél magasabb szinten át tudjam adni a lányoknak, és amikor a serdülőből aztán fellépnek a kadétkorosztályba, az ottani edzőjüknek már ne a lemaradásokat kelljen pótolni velük, hanem a következő szintre léphessenek.
Óriási kihívást jelent edzőként, hogy egy utánpótláskorú játékost hogyan juttatunk el – amennyire lehet zökkenőmentesen – egészen a felnőttmezőnyig, és ott miképpen tud majd beilleszkedni a nagyok között.”
Kertész korábban a Vasasnál dolgozott, két évvel ezelőtt csatlakozott a Csatához, amelynél azóta két serdülőbajnoki címet és két év edzője címet gyűjtött be.
„Elsősorban abban változott a felfogásom, hogy
Minden egyes nap folyamatosan tanulok edzőként, mind a közvetlen kollégáimtól, mind nyilván Tursics Sándor és Tursicsné Iván Krisztina szakmai vezetőktől. A klubban egyszerűen minden arra van kihegyezve, hogy a lányok a lehető legtöbbet és legjobbat kapják meg a képzési, nevelési folyamat során.”
(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)