Nem válogatott, de három érmet nyert – a felnőtt ob meglepetésembere, Barcsai Sophie (16) elsőéves ifiként két ezüsttel és egy bronzzal zárt a „nagyok" között.
Nem válogatott, de három érmet nyert – a felnőtt ob meglepetésembere, Barcsai Sophie (16) elsőéves ifiként két ezüsttel és egy bronzzal zárt a „nagyok" között.
Szántosi Dávid és Lei Balázs a harmadik helyen végzett az otoceci felnőtt nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon.
Szántosi Dávid (18), Lei Balázs (18) duó bravúros módon legyőzte az első helyen kiemelt szingapúri párost és negyeddöntős a felnőtt WTT-versenyen, Otocecben.
A még csak elsőéves ifjúsági korú Barcsai Sophie (16) két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a felnőtt asztaliteniszezők ceglédi országos bajnokságán.
A korosztályos fiú asztalitenisz-válogatottak Berlinben, a lányok pedig Havirovban vettek részt nemzetközi versenyen.
A 18 éves Lei Balázs egyetlen magyar férfiversenyzőként indul az asztaliteniszezők dohai felnőtt-világbajnokságán.
A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökével, Kovacsics Imrével beszélgettünk a szebb napokat is látott sportág utánpótlásának helyzetéről és annak problémáiról.
Közleményben reagált a Magyar Asztalitenisz Szövetség arra a cikkünkre, amelyben megírtuk: Fazekas Lizettet (12) kitették a korosztályos válogatott keretéből.
Az U13-asok Európa-ranglistáját vezető Fazekas Lizett a MOATSZ döntése értelmében többé már nem tagja a korosztályos válogatott keretének.
Szántosi Dávid, Lei Balázs, Poór Balázs és Szabó Lénárd az asztaliteniszsport első számú nagyhatalmának számító kínaiakhoz látogat edzőtáborba.