![](https://utanpotlassport.synergyfox.app/public/1/kezilabda/2023/november/933x504px_imre_bence.webp)
A férfi kézilabda-válogatott olimpiára jutásából öt, tavaly még utánpótláskorú játékos is alaposan kivette a részét.
A férfi kézilabda-válogatott olimpiára jutásából öt, tavaly még utánpótláskorú játékos is alaposan kivette a részét.
Döntött a szövetség (MVSZ) elnöksége: a menesztett Bíró Attila helyett a jövőben Mihók Attila és Cseh Sándor lesz a női felnőttválogatott szövetségi kapitánya.
Kerkez Milos mellett Kata Mihály, Balogh Botond és Horváth Krisztofer szerepel utánpótláskorúként a felnőttválogatott szeptemberi keretében.
Az egyaránt 18 éves Csátaljay Péter és Csuti Kornél is szóhoz jutott a bosnyákok ellen a felnőttválogatottban, a gliwicei olimpiai előselejtezők zárásaként.
Csátaljay Péter, Csendes Péter, Csuti Kornél és Meszlényi Róbert személyében négy utánpótláskorú fiatal debütált a felnőttválogatottban az észtek ellen.
Megnéztük, milyen formában van a Montenegró, illetve a Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő felnőttválogatott három utánpótláskorú labdarúgója.
A felnőttválogatottba meghívott Balogh Botond sérüléstől mentesen dolgozta végig az idényt, a 21 éves középhátvéd jó teljesítménnyel érdemelné ki a lehetőséget.
A 17 éves Jámbor Cecíliával az után beszélgettünk, hogy bemutatkozhatott a felnőttválogatottban a svédek elleni dupla felkészülési meccsen.
Az Atomerőmű-KSC Szekszárd 19 éves játékosa, Miklós Melinda is meghívót kapott a felnőttválogatott 21 fős, a nyári Eb-re készülő bő keretébe.
Miklós Melinda (19) is helyet kapott a meccskeretben a nagyválogatott románok elleni selejtezőjén, így részese lehetett az Eb-részvételt érő miskolci sikernek.