A mindössze 18 éves Barta Luca bizonyult a január 28. és 31. között Budapesten tartott Peridot nemzetközi fedett pályás felnőtt öttusaverseny legjobb magyar női versenyzőjének. Kállai Ákos női és junior szövetségi kapitány szerint Luca nagyon meggyőzően szerepelt, és kitűnően helytállt a felnőttek erős mezőnyében, hiszen sikerült bekerülnie a legjobb 12 közé. Mindezt olyan versenyen érte el, ahol számos vb-dobogós és világkupa-résztvevő is rajthoz állt.
Címke: Korábbi cikkeink
Együtt a nagyokkal
Ismét fiatal atléták foglalták el a BOK Csarnokot a hétvégén. Míg legutóbb az újoncok mérethettek meg korosztályuk országos bajnokságán, addig most a serdülők kapták meg a lehetőséget, hogy a fedett pályás nyílt ob-n bizonyíthassanak, s készülhessenek az esztendő további eseményeire.
Legközelebb több kell
Felemás hétvégén vannak túl junior fiú és lány tőrözőink és párbajtőrözőink, akik szombaton és vasárnap világkupa versenyeken léptek pástra. A legkellemesebb meglepetés Koch Máté nevéhez fűződik, aki a belgrádi párbajtőr világkupa-verseny egyéni küzdelmeiben bronzérmet szerzett. Ugyanakkor kissé elmaradt a várakozásoktól a világ- és Európa-bajnoki címvédő fiú párbajtőrözőink szereplése, hiszen a junior világbajnokokkal és egy kadét egyéni vb bronzérmes vívóval felálló négyes az ötödik helyen végzett a szerb fővárosban tartott versenyen.
Hazai seregszemle hat korcsoportban
A hétvégén az utánpótlás országos bajnokságon bizonyíthattak fiatal rövid pályás gyorskorcsolyázóink. A Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett viadalon összesen 113 ifjú állt rajthoz, s hat különböző korcsoportban hirdettek bajnokokat a versenyszámok végeztével.
Miklós Edit nyomdokain
A tizenhat esztendős Tóth Zita rendre jól szerepelt versenyein az elmúlt években. A fiatal sízőnek ráadásul kiválóan sikerült tavalyi idénye reményt ad az idei esztendőre: jó állapotban várja a hamarosan kezdődő téli európai ifjúsági olimpiai fesztivált (EYOF) illetve a korosztályos világbajnokságot is. A síszövetség elnöke, Miklós Edit korábbi sportsikerei szintén motiválják, s a Mol Alapítvány által támogatott versenyző egyik nagy célja, hogy egyszer az olimpiai hetedik helyezett nyomdokaiba léphessen.
Másfél év az aranyéremig
A juniorok pénteki küzdelme után vasárnap lezajlott az ifjúsági sportlövők légfegyveres országos bajnoksága is Százhalombattán. Az idősebbekkel ellentétben azonban a fiatalabbak versenyében nem volt nyolcas döntő és négy sorozat után született meg a győztes. Fiú légpuskában Csendes Péter, a leányok között a napokban országos csúcsot lövő Mészáros Eszter, míg a légpisztolyok mezőnyében Nagy Bálint és Fábián Sára Ráhel diadalmaskodott.
Csillogott a jövő
Kitűnően szerepeltek a hazai rangadókon az utánpótláskorú kézilabdázók. Az FTC–Győr BL-csatán a hazaiak 19 éves új igazolása, Klujber Katrin és Háfra Noémi (20) vezette döntetlenig a fővárosi együttest, míg a Balatonfüred–Tatabánya meccsen kitűnően sikerült a szintén 19 esztendős Borzas Uros bemutatkozása a győztes vendégcsapatban, míg a Füredben Szita Zoltán (20) és Máthé Dominik (19) ismét gólerős volt.
Fiataldömping
Rekordszámú 1998 után született játékos jutott szóhoz a labdarúgó NB I első tavaszi fordulójában: összesen tizennégy U20-as futballista kapott esélyt a bizonyításra, közülük öten először léptek pályára az élvonalban. Az általuk lejátszott 767 perc magasan az évad eddigi legjobb mutatója.
Megragadná az esélyt
„Mindenképpen élni szeretnék a lehetőséggel, meg akarom győzni az edzőket, hogy a továbbiakban is érdemes számolni velem” – mondja Horváth Bálint, a felnőtt jégkorong-válogatott debütálás előtt álló támadója. A svéd Rögle 19 éves játékosa a bledi négycsapatos torna előtt adott interjút, amelyben elmondta: célja, hogy hosszú távon megragadjon Európa egyik legerősebb bajnokságában.
Új gyakorlatokkal a fényes jövőért
Teljesen felgyógyult tavalyi hasfalsérüléséből a tizennyolc esztendős Kovács Zsófia, aki bár az augusztusi Európa-bajnokságot kénytelen volt kihagyni, az elmúlt hónapokat már versenyzéssel töltötte. A tornász teljesen egészségesen, ráadásul új gyakorlatokkal készül 2019-re, hogy az idei Eb-n mind jobb helyezést érhessen majd el.