Összegyűjtöttük a hazai utánpótlássport legígéretesebb és legeredményesebb testvéreit.
Összegyűjtöttük a hazai utánpótlássport legígéretesebb és legeredményesebb testvéreit.
Toman Dóra (19) régóta vágyott arra, hogy kipróbálja magát az Egyesült Államokban, ahol az itthonihoz képest teljesen más világ fogadta minden terén.
A három Toman nővér – Petra, Dóra és Réka – közösen szerepelt az U20-as válogatottban, és nyert aranyérmet a miskolci B-divíziós Európa-bajnokságon.
A Toman nővérek – Petra (20), illetve Dóra (18) és Réka (18) – karrierjük során először játszhatnak együtt a korosztályos válogatottban a miskolci U20-as Eb-n.
Szombattól a brnói vb-n szerepel az U19-es leányválogatott, amelyet az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja még a miskolci edzőtáborában látogatott meg.
A 18 éves Toman Dórára nagy feladatok várhatnak az U19-es válogatott tagjaként a közelgő, brnói vb-n, amely után majd Amerikában folytatja majd pályafutását.
A Toman családból nemcsak a Sopronban játszó, 18 éves Dóra alkotott maradandót az NB I-ben, hanem ikertestvére, Réka (18) és a nővére, Petra (20) is.
Az alapszakasz végeztével összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorúak közül eddig kik teljesítettek a legjobban a felnőtt első osztályú női bajnokságban.
Összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorú (U20-as) játékosok közül az ősszel kik teljesítettek a legjobban a felnőtt első osztályú női kosárlabda-bajnokságban.
Válogatottszünethez ért a női NB I/A-csoport alapszakasza, így összegyűjtöttük, hogy az utánpótláskorú kosarasok közül kik teljesítettek eddig a legjobban.