A nyitó vereség után simán verte a németeket az U16-os leány kosárlabda-válogatott a romániai korosztályos Eb második játéknapján.
A nyitó vereség után simán verte a németeket az U16-os leány kosárlabda-válogatott a romániai korosztályos Eb második játéknapján.
A 19 éves gödöllői Kriszt Sarolta U20-as és U23-as országos rekordot jelentő eredménnyel hatodik helyen végzett a hétpróbázók között a birminghami felnőtt Eb-n.
Kertész Boróka a sikeres délelőtti selejtezőt követően a 200 pillangó szombat esti középdöntőjében kilencedikként végzett élete első felnőtt Eb-jén.
Három magyar versenyző lépett ringbe a loznicai U19-es ökölvívó Európa-bajnokság harmadik napján.
Népes, 22 fős magyar csapat szerepel a vasárnap kezdődő, pozsonyi U20-as világbajnokságon, amelynek többen éremesélyesként vághatnak neki a mieink közül.
Az év egyik legnagyobb kajakos meglepetését okozta a 18 éves Hofer Bianka, aki megnyerte az augusztus végi felnőtt-vb K2 500-on kiírt pótválogatóját.
Hét góllal legyőzte a görög csapatot a várnai U20-as férfi vízilabda Eb első helyosztóján, így az 5. helyért folytathatja a szereplést a magyar válogatott.
Huszonnégy ponttal győzött az U16-os fiú kosárlabda-válogatott az ukránok ellen a zárónapi helyosztón, ezzel a 15. helyen fejezte be a szkopjei B-divíziós Eb-t.
A 16 éves Kertész Boróka érthető módon mosolygósan értékelt a 200 pillangó előfutama után: a fiatal továbbjutott a középdöntőbe a párizsi felnőtt úszó Eb-n.
Mindkét magyar tornász befejezte a szereplést a zágrábi Európa-bajnokság ifjúsági versenyében a lányoknál.