A Magyar Birkózók Szövetsége és a KIMBA a parajdi sóbányában rendezte meg az U15-ös szabadfogású csapatversenyt, a sóvidéki olimpiai bajnokok emlékére.
A Magyar Birkózók Szövetsége és a KIMBA a parajdi sóbányában rendezte meg az U15-ös szabadfogású csapatversenyt, a sóvidéki olimpiai bajnokok emlékére.
Immár évek óta egyeduralkodó a Falco a férfi NB I-ben, de vajon milyen a helyzet a felnőttek mögött, az utánpótlás-nevelés terén Szombathelyen?
A bajaiak 14 éves dzsúdósa, Radics Maja a somorjai és a poreci korosztályos Európa-kupa-győzelem mellett az idén már az ifjúsági és a junior ob-t is megnyerte.
Vasárnap rendezik meg az évad első junior triatlon Európa-kupáját, amelyen jó eséllyel születhet dobogós magyar eredmény.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Nagy Pétert válaszották a Magyar Súlyemelő Szövetség elnökéne a maratonira nyúlt közgyűlésen.
Az U19-es spanyol futsalválogatott simán legyőzte a magyar csapatot, amely így nem jutott ki az őszi Európa-bajnokságra.
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) célja a szabályváltoztatással, hogy akcióra ösztönözze a sportolókat.
Mokán István Damján és Mihálka Anna nyert az U16-os teniszezők balatonfüredi fedett pályás országos bajnokságán.
A finnek és az angolok legyőzése után az U19-es futsalválogatott szombat délután a korosztályos Európa-bajnoki részvételért játszik a spanyolokkal.
Több magyar atléta is az első háromban szerepel a korosztálya világranglistáján.