A Magyar Judo Szövetség új elnöke, Tóth Krisztián a tisztújítás után elmondta, az utánpótlás megerősítése lesz az egyik legfontosabb feladat a folytatásban.
A Magyar Judo Szövetség új elnöke, Tóth Krisztián a tisztújítás után elmondta, az utánpótlás megerősítése lesz az egyik legfontosabb feladat a folytatásban.
A legutóbbi vb-n és Eb-n is ezüstérmes junior női párbajtőrcsapatból Gachályi Gréta és Nagy Blanka is korosztályt vált.
Szilágyi Dominik döntőbe jutott, Tombor Benedek és Juhász Imre bronzért küzd a bulgáriai U17-es birkózó Eb kötöttfogásúi között.
Az U20-as és az U13-as bajnokságban a Vasas, míg az U17-esek és az U15-ösök mezőnyében a Békéscsaba csapata zárta az élen az középszakaszt.
Törökországban edzőtáborozik az U18-as fiú labdarúgó-válogatott, amely felkészülési mérkőzést is játszik majd a házigazda korosztályos együttese ellen.
Több U23-as magyar versenyző is dobogóra állhatott a Szegeden megrendezett felnőtt kajak-kenu világkupán.
Két helyszínen is bizonyíthattak az elmúlt napokban az utánpótláskorú magyar triatlonosok.
Tomsics Laura a szabadfogású után a kötöttfogású U13-as országos bajnokságot is megnyerte, ezúttal is valamennyi ellenfelét tussal győzte le Dunakeszin.
A tekvondósok hétfőn startoló németországi felnőtt Európa-bajnokságán az utánpótlás-korosztályt a tizenegy fős magyar csapatban négyen képviselik.
Két-két győzelemmel és vereséggel az U19-es leány floorballválogatott a 13. helyen végzett az olaszországi korosztályos vb-n.