Lei Balázs személyében egyetlen magyar asztaliteniszező szerepel a svédországi Helsingborgban pénteken rajtoló ifjúsági és serdülő-világbajnokságon.
Lei Balázs személyében egyetlen magyar asztaliteniszező szerepel a svédországi Helsingborgban pénteken rajtoló ifjúsági és serdülő-világbajnokságon.
A versenyszezon végéhez érve visszatekintettünk arra, hogy a hazai birkózó-utánpótlás képviselői hogyan szerepeltek az idei korosztályos világversenyeken.
Varga Zsolt szövetségi kapitány egy utánpótláskorú játékost hívott be a felnőtt vízilabda-válogatott keretébe.
A teniszező Marozsán Fábián is beszél majd az Egy nap az utánpótlásért című konferencián, amelyet az Utanpotlassport.hu szerkesztősége rendez december 3-án.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség új szakmai igazgatója, Hadvina Gergely nyilatkozott az utánpótlást is érintő terveiről.
Csütörtökön kezdődik Székesfehérváron a ifjúsági és juniorkorú ökölvívók utolsó kiemelt 2024-es versenye, az országos bajnokság.
Egy győzelemmel és két döntetlennel biztosította helyét az Európa-bajnoki selejtező A-ligájában az U17-es futballválogatott.
Megtartotta az első őszi edzőtáborát a serdülő fiú kézilabda-válogatott, amely Franciaországban párosmérkőzést is játszott.
A 16 éves jégkorongozóval, Szongoth Dománnal annak kapcsán beszélgettünk, hogy fiatal kora ellenére jószerével berobbant a felnőttválogatottba.
Ma mutatta be a MediaBook Kiadó a Magyar Sport Házában a jelen klasszisainak gyermek- és fiatalkorát feldolgozó Így lettünk bajnokok 2.0 című kötetet.