UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-08-05 21:42

Bosszantó ezüst

Szabadfogású magyar ezüstéremmel ért véget Rómában a junior birkózó Európa-bajnokság. A 86 kilogrammos Szurovszki Patrik nagy csatában maradt alul a döntőben az U23-as Eb-második török Arif Özennel szemben. A mérkőzésen erősen kifogásolható helyzet alakult ki...

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu  A 86 kilogrammos Szurovszki Patrik fantasztikus csaták után verekedte be magát a vasárnap esti döntőbe a Rómában rendezett junior Európa-bajnokságon. Először magabiztosan legyőzte a lengyel Michal Bielawskit, majd nagy csatában jutott túl a moldovai Ivan Nedealcón. Az elődöntőt pedig 0.3 másodperccel a vége előtt fordította meg az U23-as világbajnoki bronzérmes izraeli, Uri Kalashnikov ellen, így megérdemelten került az aranycsatába.

Szurovszki Patrik nem tudott mit tenni Forrás: birkozoszov.hu
Szurovszki Patrik nem tudott mit tenni Forrás: birkozoszov.hu
Magyar szabadfogású utoljára 22 évvel ezelőtt, 1996-ban szerzett Európa-bajnoki aranyérmet a junior-korosztályban. Azt a sikert Kiss Tamás érte el a 68 kilogrammosok között, így Patrik előtt volt az óriási lehetőség, hogy történelmet írjon. Ellenfele az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes török, Arif Özen volt. A mérkőzés első perce leginkább arról szólt, hogy felmérje egymást a két fiatal. A bírák Patrikot látták passzívabbnak, így először figyelmeztették, fél percre rá pedig megintették, tehát harminc másodperce maradt arra, hogy akciót hajtson végre. Ez azonban nem sikerült, automatikusan egy pont járt a töröknek. Szurovszki ezután szép gánccsal próbálkozott, azonban nem tudta stabilizálni a fogást, s kiszabadult belőle az ellenfele. A menet végén a törököt is figyelmeztették, így vonulhatott le a két birkózó a szünetre. Aktívabban vágtak neki a srácok a párharc második felének. Egymás fejét cibálták, próbáltak támadási felületet kialakítani. Patriknak sikerült is egy nagyszerű lábra támadást indítania, s fél térdre tudta tenni ellenfelét, miközben a zóna szélén, féloldalról uralni is tudta a helyzetet. Özen mindkét lábával kint volt már a zónán kívül, ekkor fordult ki a helyzetből, s ment a magyar mögé. A mérkőzésvezető ennek ellenére a töröknek ítélte a két pontot. Bánkuti Zsolt vezetőedző bedobta a challenget, s nem azért, mert Patrik uralta a helyzetet, hanem azért, mert járt volna a pont, hiszen kitolta Özent. A bírókat ez egyáltalán nem érdekelte, s azután sem, hogy visszanézték videón a szituációt. Hibás challenge-kérésért inkább újabb pontot ítéltek Arifnak. Szurovszki továbbra sem adta fel. Próbálkozott, de masszívan védekezett az ellenfele. Húsz másodperccel a vége előtt intették meg a törököt egy ponttal. A magyar továbbra is hajtott, négy másodperc volt hátra, de indított még akciót; lábra támadást, ami csak egy kitolásra volt elég, tehát 4−2-re elvesztette a finálét. Bánkuti Zsolt érthetően volt feldúlt a meccs után: „Ha valaki azt mondja az Eb előtt, hogy lesz egy döntősünk, akkor óriási mosollyal aláírom. Na de ez több volt a soknál. Kintről támadott vissza a török. Nem egy, hanem mindkét lába a zónán kívül volt. A bírók pedig rá sem hederítettek. Undorítónak tartom. Nyerjen, ha jobb, tisztességesen, de ne így… Nem sok sansza van a magyar szabadfogásnak, azonban most itt volt, és elvették tőlünk. Több válogatott kapitánya is odajött a meccs után, hogy ez az arany nekünk járt volna. Bízom benne, hogy jobban örülök pár nap múlva az ezüstnek.” A versenynapon szőnyegre lépett a vigaszágon a 92 kilós Pataki Sámuel, de 16-4-re kikapott a moldovai Gheorghe Erhantól, így véget neki a kontinensviadal.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA Szabadfogás, 2. programcsomag Vigaszág. 92 kg: Gheorghe Erhan (moldovai)−Pataki Sámuel 16−4 Döntő. 86 kg: Arif Özen (török)−Szurovszki Patrik 4−2

Amit eddig az Európa-bajnokságról írtunk Rómát látni, és… Szőke a döntőben! Ezüst- és bronzérem Bronz a kötött végére Szekér Szimonetta ötödik Két ötödik hely, egy bronzmeccs Szurovszki döntős! Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.