UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2022-12-11 13:40

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián pallérozódó Kern Martinnal foglalkozik a neves német sportportál

A Transfermarkt adventi rovata a 2005–2006-os korosztály tehetségeit mutatja be, vasárnap a Felcsúton nevelkedő középpályásról, Kern Martinról írt.

Az átigazolásokkal, illetve a labdarúgók becsült piaci értékével foglalkozó Transfermarkt adventi rovatában a 2005–2006-os korosztály tehetségeit mutatja be. December 11-én magyar fiatalról, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián pallérozódó Kern Martinról írt a német portál.

Címlapra kikerült cikkében kitér arra, hogy a magyar válogatott az elmúlt két esztendőben többször is felhívta magára a figyelmet Európa-bajnoki szereplésével és a Nemzetek Ligájában nyújtott remek teljesítményével, ám mindezek ellenére a magyarországi utánpótlásképzés kevésbé sikeres – Kern Martin jelentheti a reménysugarat. Megemlíti, hogy az együttes felnőttcsapata évek óta az első osztályban játszik, az előző idényben második lett, ám ritka, hogy tehetséget építsen be csapatába – az egykori akadémisták közül Sallai Roland és Kleinheisler László becsült piaci értéke haladta meg az egymillió eurót.

A tizenhat éves középpályás a portál szerint évek óta lenyűgözően futballozik a Puskás Akadémia korosztályos együtteseiben, valamint az utánpótlás-válogatottakban, mindkét fronton csapatkapitányi tisztséget tölt be.

A bal lábas fiatal játékstílusát a Bayern München és a német válogatott kiválóságáéhoz, Joshua Kimmichéhez hasonlítja,

kiemeli, hogy remekül bánik a labdával, ugyanakkor hozzáteszi, fizikailag fejlődnie kell.

A 2006-os akadémisták közül egyedüliként szerepel a PAFC második csapatában. A Transfermarkt szerint ő az akadémia legnagyobb tehetségeinek egyike, és csak idő kérdése, mikor mutatkozhat be az NB I-ben – amennyiben erre nem kerül sor, külföld felé kacsinthat, mint megannyi másik magyar utánpótláskorú fiatal tette azt korábban.

Az U17-es válogatottban számításba vett Kern Martin ebben az idényben 17 tétmérkőzésen lépett pályára, az NB III Nyugati csoportjában szereplő PAFC II-ben tizenhat bajnokin négy gólt szerzett, az U19-es kiemelt bajnokságban pedig egy meccsen egy találat a mérlege.

(Kiemelt kép: Kern Martin. Forrás: halasmedia.hu)