UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás Atlétika Jégkorong Tornasportok Cselgáncs Birkózás Vívás Kajak-kenu

2023-01-04 09:00

Utánpótlássport 2023: az idén is rangos nemzetközi események sora vár fiataljainkra

A 2023-as esztendő beköszöntével sorra vettük, hogy a hazai utánpótlássport képviselői közül milyen világversenyeken, kikre érdemes a leginkább odafigyelni az új évben. Bár a válogatás természetesen nem teljes, annyi bizonyos: az idén is érdemes lesz követni a magyar fiatalok szereplését.

LABDARÚGÁS

Eseménydús esztendő elé néznek a korosztályos labdarúgó-válogatottak. Az év kiemelt eseménye május 12. és június 4. között a hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokság lesz, amelyen magától értetődően a mieink is ott lesznek. A tornának Budapest, Felcsút, Telki, Budaörs, Balmazújváros és Debrecen ad otthont. Az U19-es elitkörben március 22–28. között Angliával, Törökországgal és Izlanddal csap össze Szélesi Zoltán együttese. A mostanit követő U17-es korosztály a bosnyák, a bolgár és az andorrai válogatott ellen játszik az elitkörbe jutásért hazai pályán, október 25–31. között. A jelenlegi U18-as együttes október 11–17. között Lettországban kezdi meg szereplését az U19-es Eb-selejtezőkben, ellenfele a norvég, a lett és a gibraltári válogatott lesz. A nemzetközi kupaporondon az MTK Budapestért szoríthatunk, amely az UEFA Ifjúsági Ligában az Ajaxszal találkozik idehaza, február 8-án, a nyolcaddöntőbe jutásért.

ATLÉTIKA

Az utánpótláskorú atléták három nagy nemzetközi megméretésre készülhetnek az idén. Az U23-as korosztály számára július közepén a finnországi Espoo városában rendeznek Európa-bajnokságot. Ezen a kontinensviadalon bizonyíthatnak azok a fiatalok, akik itthon már a felnőttmezőnyben is kiemelkedő eredményeket érnek el. Mások mellett 100 méteren Takács Boglárka és Pap Márk, 100 gáton Tóth Anna, 400 gáton Molnár Janka vagy 800 méteren Huller Dániel is bizakodva várhatja a fellépését. Július végén Maribor ad otthont az EYOF-nak, amelyen a magyar atléták tavaly tizenegy dobogós helyezést érdemeltek ki. Többen közülük még a fiatalabb korosztályt képviselték Besztercebányán, így például a távolugró Rózsahegyi Bori a címvédést célozhatja meg. Augusztus első felében Jeruzsálem rendezi az U20-as Európa-bajnokságot. Az izraeli fővárosban a 2004-ben és a 2005-ben született ígéretek mutathatják meg magukat.

SPORTLÖVÉSZET

A puskások és a pisztolyosok számára az év eleje a 10 méteres Európa-bajnokságra történő kvalifikációról szól. Az Eb-nek március első napjaiban az észt főváros, Tallinn lesz a házigazdája. A magyar juniorok hagyományosan jól szerepelnek ezen a viadalon, tavaly három arany-, egy ezüst-, valamint négy bronzérmet nyert a korosztályos küldöttség. A két egyéni elsőséget a légpuskás Bajos Gitta és a légpisztolyos Jákó Miriam érte el. A juniorok ez évi fő versenye a dél-koreai Csangvonban esedékes világbajnokság lesz július közepén. A múlt esztendőben Kairóban a puskás fiúk 50 méteres fekvő versenyszámában Török Ferenc, a pisztolyos lányok 25 méteres viadalán pedig Jákó Miriam szerzett bravúros bronzérmet. Ők még idén is a folyamatosan új reménységeket felvonultató hazai utánpótlást erősítik.

VÍVÁS

A kadét és a junior vívók Európa-bajnoksága február végén kezdődik Tallinnban. Egy éve, Újvidéken soha nem látott sikert él a magyar csapat azzal, hogy összesen tizenhat érmet, közte kilenc aranyat gyűjtött. Áprilisban Plovdiv ad otthont a két korosztály világbajnokságának. Tavaly messzebb utaztak a fiatalok a vb-szereplésért: akkor, Dubaiban egy aranyra, egy ezüstre és két bronzra futotta. A juniorok között 2022-ben világ- és Európa-bajnoki címet nyert párbajtőröző, Keszthelyi Zsombor ebben az évadban már a felnőtteket erősíti, ám olyan kiválóságok maradtak utánpótláskorúak, mint a csapatban felnőttvilágbajnok kardozó, Battai Sugár Katinka vagy a felnőtt-vb-n nyolc közé jutott tőröző, Szemes Gergő.

A 19 éves, felnőttvilágbajnok és olimpikon vívó, Battai Sugár Katinka még 2023-ban is juniorkorú FORRÁS: FIE
VÍZILABDA

Az idén ismét hat kiemelt nemzetközi torna vár az utánpótlásra. A tervek szerint az U15-ös lányok június végi Eb-je Zágrábban lesz, majd az U15-ös fiúk július közepén Podgoricában találkoznak, ugyancsak kontinensviadalon. Az U17-es Eb-t mindkét nem számára a törökországi Manisában rendezik. A lányok július végén kezdenek, őket néhány nap múlva követik a fiúk. Mindkét csapat magja két éve U15-ös Eb-t, tavaly pedig U16-os vb-t nyert, így nem kell taglalni, hogy milyen reményekkel érkeznek a soron következő seregszemléjükre. Az is biztos, hogy az U20-asok, azaz a juniorok újra világbajnokságon vehetnek részt. Ezekben a csapatokban már többnyire a magyar élvonalban és a felnőttválogatottban is remeklő pólósoknak szoríthatunk, köztük a tavaly Belgrádban U18-as vb-címet szerző fiúknak. Az eseményekkel kapcsolatban a FINA még nem tett közzé pontos információkat.

ÚSZÁS

Úszóutánpótlásunk eminensei közül 2023-ban tovább gyarapíthatja korosztályos éremgyűjteményét az ötszörös ifjúsági világbajnok és négyszeres Eb-győztes Pádár Nikolett, s a szintén 2006-os születésű, négy-négy vb- és Eb-elsőségnél járó Molnár Dóra egyaránt. Rájuk, akárcsak az ugyancsak 16 éves, ifivilágbajnok Komoróczy Lorára július 4. és 9. között Belgrádban vár az új esztendő egyik legnagyobb feladata a korosztályos Európa-bajnokságon. A nyár végén debütál majd az U23-as medencés Eb, a vadonatúj korosztályos viadalnak augusztus 10-től 13-ig Dublin ad otthont. A nyílt víziek 2023-as kiemelkedő próbatétele a szeptember 15. és 17. közötti ifjúsági Európa-bajnokság lesz az olaszországi Piombinóban, ahol nagy reményekkel indulhat az U15-ös Eb-aranyérme után a tavaly szeptemberi világbajnokságon már az U17-esek között győzedelmeskedő Kovács-Seres Hunor.

Az úszók új hullámának egyik kiemelkedő versenyzője, Pádár Nikolett FORRÁS: SZEGEDMA.HU
KAJAK-KENU

Felsorolni is nehéz, hány érmet szereztek a hazai utánpótláskorú kajak-kenusok az elmúlt évben. A fiatalok ismét bebizonyították, hogy a világ előtt járnak, magabiztos versenyzéssel ontották a szebbnél szebb eredményeket. A tavalyi bajnokok közül a legtöbben még az idén is szerepelhetnek korosztályos megméretéseken, így várhatóan nem lesz hiány a dobogós helyezésekből. A szokásoknak megfelelően az U23-asok és az ifjúságiak Európa-bajnokságon és világbajnokságon is vízre szállhatnak; a vb-n nem lesz könnyű dolguk, ha túl akarják szárnyalni a 2022-ben Szegeden bemutatott produkciót, amikor is a verseny történetének legsikeresebb teljesítményével nyerték meg az éremtáblázatot. A korosztályos vb-t (Olaszország) és kontinensviadalt (Portugália) egyaránt júliusban rendezik meg. A korosztályos versenyek mellett érdemes lesz figyelni a „nagyok” eseményeit is, hiszen fiataljaink közül többen már most a világ legjobbjai közé tartoznak kategóriájukban, amit vb-n és Eb-n is bizonyítottak már, úgyhogy minden remény megvan rá: 2023-ban ismét elkápráztatnak bennünket az eredményeikkel.

KÉZILABDA

A hazai sportági utánpótlás – a korábbi évekhez hasonlóan – 2022-re is büszke lehet, hiszen a fiúk az előzetes várakozások fölött teljesítettek az Európa-bajnokságokon, míg a lányok világbajnokságokon állhattak dobogóra. Sűrű program jellemzi 2023-at is, a feladatok viszont a tavalyihoz képest felcserélődnek: a férfi juniorválogatott U21-es, az ifi- pedig U19-es vb-n szerepel a nyáron. Előbbiek júniusban a német-görög közös rendezésű viadalon bizonyíthatnak, míg a fiatalabbak Horvátországba utaznak augusztusban. Mindkét viadal komoly próbatétel lesz, de a 2022-es teljesítmények alapján garantált: a mieink most is nagy célokkal érkeznek majd az eseményekre. A lányokra Európa-bajnokságok várnak, amelyeken éremesélyesként lehet velük számolni: a juniorok Romániába hivatalosak júliusban, az ifik pedig egy hónappal később Montenegróban vesznek részt kontinensviadalon. A kézilabda-rajongóknak a nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivált is érdemes lesz figyelniük, hiszen Szlovéniában is szoríthatnak a magyar fiatalokért.

A tavalyi junior Eb-n ötödik helyen végző férfi kézilabda-válogatott az idén vb-n szerepel FORRÁS: MKSZ
ÖKÖLVÍVÁS

Bokszban sem panaszkodhattunk a magyar utánpótlás teljesítményére 2022-ben: versenyzőink a rangos korosztályos nemzetközi viadalok mindegyikéről elhoztak legalább egy érmet. A sort idén sem szakítanák meg, a jó szereplésre pedig bőven lesz lehetőségük: az U22-esek kezdenek tavasszal az Európa-bajnokságon, amelyen – utolsó alkalommal – a hazai női mezőny egyik legjobbja, Hámori Luca is ringbe léphet; a kőszegi fiatal bronz- és ezüst- után az aranyérmet is begyűjtené. Az ifjúságiak között tavaly négy év után újra magyar döntősnek szurkolhattunk a vb-n; az ezüstérmet szerző Gémes Levente 2023-ban „csak” Eb-n bizonyíthat a korosztályban. Rajta kívül is lesznek éremesélyes öklözők a csapatban, nem beszélve a kategóriába az esztendő elejével belépő, másfél éve veretlen Nileborg Krisztiánról, aki az említett szegedi fiatallal azonos súlycsoportban köthet ki. A fiatalabbakra, azaz a juniorokra és a serdülőkre szintén kontinensviadal vár.

JÉGKORONG

A korosztályos hokisok esetében a legnagyobb figyelem a világbajnokságra összpontosul majd: az U20-as férfiválogatott sportágtörténelmi sikert elérve végzett a divízió I/A csoportos vb negyedik helyén decemberben. Ezzel a produkcióval kiharcolta a bennmaradást, így az év végén ismét a második vonalban méretheti meg magát. A csapat több kulcsjátékosa 2023-ban is bevethető lesz a kora alapján. Ugyanakkor nem kell majdnem egy évet várni arra, hogy ismét nagyszínpadon szereplő magyar utánpótlás-válogatottnak szurkoljunk, sőt: az U18-as leányválogatott már gőzerővel készül a január 9-én kezdődő, olaszországi divízió I/A csoportos világbajnokságra. Őket a velük egykorú fiúk követik majd áprilisban. A fiatalok tavaly hat év után vívták ki újra a feljutást a második vonalba, minek köszönhetően a tavasszal Franciaországban mutathatják meg, hogy ott a helyük ebben a mezőnyben.

BIRKÓZÁS

A megszokott módon az idén is hét utánpótlás-világverseny vár birkózóinkra: az U23-as vb és Eb, az U20-as vb és Eb, illetve az U17-es vb és Eb mellett az U15-ös Európa-bajnokságon bizonyíthatnak legjobbjaink. A legfiatalabbak kontinensviadalát július 6. és 9. között éppen hazánkban, Kaposváron rendezik. A serdülők a legutóbbi Eb-n sporttörténelmi éremesőt produkáltak: összesen 14 érmet, közte három aranyat, négy ezüstöt és hét bronzot nyertek, ezzel a korosztály Eb-történetének legjobb magyar szereplését érték el. A horvátországi aranyérmesek közül a 14 éves Ritter Sophie-nak pedig megadatik a lehetőség, hogy hazai pályán védjen címet. A 2022-ben összesen begyűjtött 46 utánpótlás-vb- és Eb-érem láttán – az idősebb korosztályokban is – joggal reménykedhetünk az újabb sikeres évben.

KOSÁRLABDA

Minden kétséget kizáróan történelmi esztendő elé néz a hazai kosaras utánpótlás, ugyanis a nyáron Debrecen lesz a házigazdája az U19-es fiú-világbajnokságnak, a sportág legrangosabb utánpótlás-eseményének. Ráadásul a június 24. és július 2. közötti tornán a korosztályos fiú-vb-k történetében először szerepelhet magyar válogatott. A Váradi Kornél által vezetett, az európai középmezőnyben jegyzett együttesnek fel van adva a lecke, hiszen a világelittel – például az amerikai csapattal is – találkozhatnak a Főnix Arénában. Bár az U19-es lányoknak nem sikerült kivívniuk a részvételt a madridi korosztályos vb-re, leányválogatottjaink sem fognak unatkozni: az EYOF mellett az U20-as, az U18-as és az U16-os Európa-bajnokságon lesz jelenésük (a fiúválogatottakkal egyetemben), és valamennyi viadalnak éremszerzési reményekkel vághatnak neki.

Csátaljay Péterrel a soraiban az U19-es fiú kosárlabda-válogatott hazai vb-n bizonyíthat FORRÁS: FIBA.BASKETBALL
TORNA

A nemzetközi tornasportban az ifjúsági világbajnokság lesz az év korosztályos csúcseseménye. Az utánpótlás vb-jét második alkalommal tartják meg, az elsőnek 2019-ben Győr adott otthont, és a mieink Balázs Krisztián révén egy-egy bronzéremmel, illetve ötödik hellyel zártak. Ezúttal március 29. és április 2. között a törökországi Antalyában mérhetik össze tudásukat a fiatalok legjobbjai (a fiúk között a 18, a lányok mezőnyében a 15 év alattiak). Az összetettben ifjúsági Európa-bajnok Molnár Botond kiöregedésével a KSI 17 éves reménysége, Závory Szilárd léphet elő a csapat első számú versenyzőjévé. A vb mellett – Eb híján –a júliusi, maribori EYOF-on is bizonyíthatnak a tornászok.

CSELGÁNCS

A 2022-es év végével rendkívül eredményes generáció búcsúzott az ifjúsági korosztálytól, hiszen a világbajnok Kenderesi Péter és az Eb-győztes Igaz Laura is elköszönt az U18-as évjárattól; januártól nekik már a juniormezőnyben kell helytállniuk. A fő versenyük az október eleji világbajnokság lesz a portugáliai Coimbrában, ám azt egy hónappal még megelőzi a hágai kontinensviadal. A vb-második és Eb-harmadik Kollár Sebestyén és a vb-ötödik Vég Luca fémjelezte ifjúságiak június végén szintén Coimbrába utazhatnak világversenyre, méghozzá az Európa-bajnokságra, majd a júliusi EYOF-ot követően – a nyár lezárásaként – a zágrábi vb-n lépnek tatamira.

(Kiemelt képen: az U17-es labdarúgó-válogatottra hazai rendezésű Eb vár / Forrás: MLSZ)