UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-05-29 20:13

A Sopron elbírta az esélyesség terhét a junior fiúk döntőjében

Hazai pályán megvédte bajnoki címét a Soproni Sportiskola csapata a junior fiú kosárlabda-bajnokság országos döntőjében. A legértékesebb játékosnak (MVP) választott Flasár Botondot kérdeztük a diadal után.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a Soproni Sportiskola nyerte meg az U18-as fiú kosárlabda-bajnokságot, miután Carlos Vallejo együttese a fináléban 80–69-re verte a Budapesti Honvédot, a Novomatic Arénában rendezett nyolcas döntő záró felvonásaként. Ezzel a házigazda soproniak – akik rájátszásgyőztesként és első számú favoritként érkeztek az országos döntőre – ismételtek, és megvédték tavalyi bajnoki elsőségüket. A sikerben kulcsszerepet vállalt Flasár Botond, aki 24 ponttal, 14 lepattanóval, 7 gólpasszal és 38-as VAL-mutatóval zárt, és teljesítményével kiérdemelte a döntő MVP-jének járó díjat.

„Házigazdaként és első kiemeltként a nyolcas döntő előtt mindenki minket tartott a legnagyobb esélyesnek – kezdte az Utánpótlássportnak Flasár, aki így kétszeres bajnokként zárhatja le junioréveit. –

Emiatt kicsit olyan érzésünk volt, hogy nekünk csak veszteni valónk lehet, nem nyerhetünk igazán, hiszen a többség már szinte el is könyvelte, hogy győzni fogunk. Ez hatalmas plusz nyomást tett a vállunkra, de összességében ezt jól kezelte a csapat, és szerencsére higgadtak tudtunk maradni a legfontosabb pillanatokban.

Meccsről meccsre jobban játszottunk. A negyeddöntőben még kicsit döcögősen kezdtünk a Kaposvár ellen, majd a Pécs ellen már javult a játékunk, de a harmadik napra, a fináléra nagyjából összeállt minden, és feltettük a koronát az egész éves teljesítményünkre. A Honvéd elleni döntő végül nem a kiemelkedő egyéni produkciókról szólt, hanem nagybetűs csapatként szereztük meg az aranyat.”

Botondék remekül, 13–0-val kezdték a finálét, viszont a Honvéd hamar visszajött a meccsbe, és félidőben egál volt az állás, ugyanakkor a második félidőben összességében nem adtak esélyt a fővárosiaknak: 80–69-re győztek.

„Az első és a harmadik negyedre is nagyon élesen mentünk ki, úgy álltunk hozzá: ezen a napon nem állíthat meg minket senki – mondta. –

Kiemelném a 2007-es születésű, kadét játékosainkat, akik rengeteget tettek hozzá ehhez a sikerhez. Nélkülük nem sikerülhetett volna ez a győzelem.

A center szavait támasztja alá az is, hogy öccse, a 16 éves Flasár Zalán szintén remekelt a hét végén, s ezzel – Botonddal egyetemben – bekerült a torna All Star-ötösébe is.

Nagyon örültem, hogy ismét az öcsémmel játszhattam. Mindketten okosan játsszuk a kosárlabdát, így tényleg kiválóan megértjük egymást a pályán, a passzokkal jól megtaláljuk a másikat.

Ez az eredmény hatalmas pozitív megerősítés mindkettőnk számára, de ez természetesen nem pusztán a mi érdemünk, a csapat minden tagja legalább annyira hozzátette a magáét.”

(Kiemelt kép forrása: Soproni Sportiskola KA)