UtánpótlásSport
2024. május 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2024-04-28 15:55

Bauer Blanka hatodik lett a budapesti felnőtt-vk-n

A 18 éves Bauer Blanka az eddigi legjobb helyezését érte el Budapesten a felnőtt öttusázók világkupa-sorozatában.

Az UTE 18 éves öttusázója, Bauer Blanka miután döntőbe jutott a budapesti felnőtt-világkupaversenyen, ott

az előkelő hatodik helyen végzett.

A végig remek formát mutató, sokra hivatott versenyző az NSO beszámolója szerint a kombinált számot a 14. helyről kezdte, és nyolcat előzve feljött hatodiknak, mellyel legjobb eredményét érte el világkupa-viadalokon – az előző heti, ankarai 11. helyét múlta felül.

A „karriercsúcsot” elérő reménység így nyilatkozott a döntőt követően: „Igen jó érzés volt, hogy ennyien kilátogattak, a családom is eljött, nagyon sok erőt adott a szurkolásuk, mindez különlegessé tette a versenyzést.

Már a döntőbe jutás is pozitív élmény volt, majd erős lovaglással meg akartam mutatni, hogy sikerült benne fejlődnöm,

szerencsére jó lovat is kaptam, ügyesen megoldotta a pályát, ami valóban nem volt annyira könnyű a több szűk fordulóval. Egy akadálynál előbb ugrott el a ló, mint ahogy számítottam rá, és nem sikerült lekövetnem, így kidobott a nyereg, de szerencsére sikerült visszaülnöm.”

(Kiemelt képünkön: Bauer Blanka Fotó: Török Attila)