UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-09-26 09:00

Kikre érdemes leginkább odafigyelni a fiatalok közül a női NB I-ben?

Összegyűjtöttük, hogy szerintünk kik teljesíthetnek majd a legjobban a 2005-ös születésű vagy annál fiatalabb játékosok (az utánpótlás-válogatottak) közül a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság új évadában.

1. RÁTKAI ESZTER (2006-OS SZÜLETÉSŰ, NKA UNIVERSITAS PÉCS)

Toplistánk első helyét a pécsiek 17 éves irányítója érdemelte ki, aki immár a harmadik szezonját kezdi meg az NB I/A-csoportban. Az elmúlt év legjobb U18-as játékosának megválasztott Rátkai a legutóbbi évadban már a nemzetközi kupában is bemutatkozott, miközben a bajnokságban pedig egyre több játékperchez jutott. A Szekszárdról érkező Zseljko Djokics személyében a nyáron új vezetőedző vette át a Pécs csapatát, és várhataón – Studer Ágnes mögött –

csereirányítóként Eszternek is nagy szerepet szánhat, elsősorban az NB I-ben, de akár az Európa-kupában is.

2. TOMAN PETRA (2005, DVTK-HUNTHERM)

A képzeletbeli dobogónk második fokára a DVTK 19 éves ígérete került fel. A miskolciak bedobója egy évvel ezelőtt tért vissza térdszalagszakadásból, amely után viszonylag hamar remek formába lendült, és a jobbnál jobb teljesítményeinek köszönhetően a múlt ősz során

többször is beválasztották az adott hétvégi forduló válogatottjába.

Majd így hamar – első alkalommal – meghívót kapott a nagyválogatott keretébe is. Januárban azonban újabb súlyos térdsérülés törte meg a lendületét. Ezután megint hosszú kihagyás várt rá, és a rehabilitációt követően

várhatóan decemberben léphet pályára ismét Völgyi Péter együttesében.

Ha nem nem lett volna az újabb sérülés, és egészségesen vágna neki a bajnokságnak, szinte bizonyosan az első helyre tennénk a listánkon.

3. GÁBOR LILI (2006, TFSE-MTK)

Rangsorunkban a „bronzérmes” pozíciót Gábor Lilinek szavaztuk meg, aki

az U20-as fiatalok közül a leglátványosabb fejlődést produkálta a mögöttünk hagyott szezonban.

A Csatában nevelkedett bedobóreménység egy évvel ezelőtt a BEAC-ba igazolt, és az újbudaiak együttesében Mészárosné Kovács Andrea vezetőedzőtől meg is kapta a lehetőséget a bizonyításra, ő pedig aztán többször is megmutatta, vlaóban nagy potenciál rejlik benne. Ezt követően Gábor ezen a nyáron a fővároson belül ismét klubot váltott: a TFSE-MTK-ba szerződött, ahol pedig újabb szintet léphet Hegedűs Péter irányítása alatt.

4. TOMAN DÓRA (2006, SOPRON BASKET)

A negyedik helyen újabb Csata-nevelt következik, méghozzá a 18 esztendős Toman Dóra, aki immár a második szezonját kezdi meg Sopronban. Az irányító-hátvéd poszton bevethető fiatal már az előző, a soproni bemutatkozó évében hamar meghatározó játékperceket harcolt ki magának Gáspár Dávid gárdájában. Minderre aztán rá is szolgált: több meccsen is jól teljesített, a Magyar-kupa döntőjében pedig az ő tíz pontjára szükség volt a soproni sikerhez. Majd a nyári U18-as Eb-n az utánpótlás-válogatottban például utolsómásodperces, meccset nyerő triplája is volt az olaszok elleni nyolcaddöntőben. Sokoldalú játékával bizonyára hasznos tagja lehet a zöld-sárgáknak az élvonalban is.

5. DRAHOS LEILA (2007, E.ON ELTE BEAC)

Igazán nehéz feladat volt az ötödik U20-as játékos kijelölése, de végül a BEAC 17 éves irányítója mellett tettük le a voksunkat. Alapvetően a legfiatalabbként kapott helyet a listánkon Drahos, aki a 2007-es korosztály egyértelműen legnagyobb tehetsége idehaza, s ezt igazolja az is, hogy egyedül magyar fiatalként idén nyáron részt vehetett a Basketball Without Borders elnevezésű, a FIBA, az NBA és a WNBA közös szervezésében rendezett nemzetközi elittáborban. Leila mindenekelőtt remek pontszerző, illetve a gólpasszokban és a szerzett labdákban is rendre jeleskedni szokott. Ha az első fordulóban még nem is, idővel csapata kétségkívül első számú U20-as fiataljává nőheti ki magát a rájátszásba jutásért küzdő BEAC-ban.

(Kiemelt képen balról: Rátkai Eszter, Gábor Lili és Toman Petra Forrás: NKA Universitas Pécs, TFSE-MTK és DVTK-Huntherm)