UtánpótlásSport
2025. június 19.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2025-06-19 09:03

Jól halad az U20-as férfiválogatott Eb-felkészülése

Bár az első két felkészülési meccsét szorosan ugyan, de elveszítette az Eb-re készülő U20-as férfi kosárlabda-válogatott, Carlos Vallejo szövetségi edző úgy látja, csapata jól halad az építkezéssel, és elmondta: a legfontosabb, hogy a júliusi B-divíziós kontinenstornán hozza majd a csúcsformáját az együttes.

Mint arról beszámoltunk, lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit a júliusi, jereváni Európa-bajnokságra hangoló U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A mieink Fehérváron előbb Nagy-Britannia csapatával találkoztak, és vereséget szenvedtek 82–78-ra, míg a svájciak ellen hosszabbításba torkollott az összecsapás, és végül a vendégek örülhettek, 84–79-re nyertek.

Nagyon hasznos visszajelzéseket kaptunk a csapatunkról, és arról, hogy hol tartunk most, illetve min kell még dolgoznunk az Eb-rajtig hátralévő három hétben 

– nyilatkozta Carlos Vallejo, a magyar csapat szövetségi edzője. – Ezek a meccsek elsősorban arról szóltak, hogy kipróbáljuk azokat a különböző játékelemeket, variációkat, amiket eddig az edzéseken gyakoroltunk, és tényleg két minőségi ellenféllel szemben tesztelhettük magunkat. A britek elleni első mérkőzésnek az mindenképpen pozitívuma, hogy a csapat megmutatta a karakterét, tartását, míg a svájciakkal szemben három negyeden keresztül kiválóan végre tudtuk hajtani az előre megbeszélt taktikánkat. Sajnos az is igaz, hogy mindkét találkozón volt egy-egy rövidzárlatunk, a britek ellen a harmadik, a svájciak ellen a negyedik negyedben.

A hasonló esetek kapcsán mindig azt szoktam mondani: az edzők nyerik meg az edzéseket, a játékosok pedig a meccseket.

Az edző csak abban tudja segíteni a csapatát, hogy ne veszítse el az adott mérkőzést, viszont megnyerni egymaga nem tudja a kispadról. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a svájciak elleni rossz periódusunkban szándékosan nem nyúltam az időkérésekhez. Normál esetben biztos vagyok benne, hogy megnyertük volna azt a meccset, de mivel ezeknek az összecsapásokon úgy sem a végeredmény a lényeg, kicsit szerettem volna megnézni, hogy a játékosok miként húzzák ki saját magukat a gödörből. Fontos, hogy érezzék a felelősséget, és együtt gondolkozzanak, kommunikáljanak a pályán. Az ilyen helyzetekben jön ki, hogy ki lehet vezéregyéniség a közösségen belül.

Azt gondolom, nem állunk rosszul ezen a téren, megvannak a vezérek az együttesben, de az is biztos, hogy a jövőben okosabban kell játszanunk majd a végjátékokban. Ez a mostani egy kiváló lecke lehetetett mindenkinek.

De ez cseppet sem negatívum, a felkészülés során pontosan ilyen helyzetekre van szükségünk, amelyekből tanulni tudunk; felismerhettük a gyengeségeinket és az erősségeinket is."

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy magyar oldalon két kulcsjátékos, Flasár Botond és Bor Gábor kisebb sérülés miatt nem lépett pályára egyik meccsen sem. Jelenleg 17 fős a keret, amelyből 15-en pályára is léptek mindkét alkalommal, tehát a szakvezető mindenkinek lehetőséget adott a bizonyításra.

Forrás: MKOSZ

A magyar válogatott másfél hete kezdte meg az edzőtábort a július 11-én Örményországban kezdődő B-divíziós Eb-re, amelyen a törökök, a svédek, az albánok és a koszovóiak lesznek a mieink ellenfelei. Carlos Vallejo együttese jövő héten Portugáliába utazik felkészülési tornára, majd végül itthon a szlovákok elleni páros találkozóval zárja az edzőmeccsek sorát.

Erős és roppant kiegyensúlyozott csoportba kerültünk.

Azt gondolom, a török az egyik legerősebb csapat az egész mezőnyben, és nagy favorit az első háromba kerülésre, vagyis a feljutásra. A svédek három évvel ezelőtt megnyerték a B-divíziós U18-as Eb-t, ami jól jelzi az erejüket, és azt, hogy milyen magas színvonalú munka zajlik a skandinávoknál is. Továbbá az albánokat és a koszovóiakat sem szabad lebecsülni, mégha papíron az előző kettőnél egy fokkal gyengébb csapatnak is tűnnek, de kemény, rendkívül küzdős meccsre számítok ellenük is. Csak az első két csapat juthat tovább a legjobb nyolc közé, és a papírforma szerint a török és a svéd csapat szerint is esélyesebb nálunk, de mi sem vagyunk esélytelenek, sőt úgy vélem, képesek lehetünk meglepetést okozni, és legyőzni legalább az egyiket a két említett válogatott közül."

U20-AS FÉRFIVÁLOGATOTT, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Magyarország–Nagy-Britannia 78–82 (17–19, 25–25, 14–28, 22–10)
Magyarország U20: Tóth K. 6/3, Hőgye 9, Szőke 11/6, Buglyó 7/3, Tóth M. 2. Csere: Varga 2, Kaye 4, Géringer 8/6, Bősze 4, Major 4, Maly 6, Ladovszky -, Radó 2, Laluska 8/6, Árva-File 5/3.

Magyarország–Svájc 79–84 hosszabbítás után (14–21, 24–11, 22–8, 9–29, 10–15)
Magyarország U20: Tóth K. 14/3, Hőgye 2, Szőke 9/3, Buglyó 2, Kaye 9. Csere: Varga 5, Tóth M. 4, Géringer 5, Bősze -, Major 2, Maly 2, Ladovszky 3, Radó 12, Laluska 5/3, Árva-File 5.

(Kiemelt képen: Carlos Vallejo Forrás: FIBA)