Szintet léptek a fiatalok a női NB I/A-csoportban
Összegyűjtöttük, hogy szerintünk kik teljesítettek eddig a legjobban a 2006-ös születésű vagy annál fiatalabb játékosok – tehát az utánpótláskorúak – közül a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság alapszakaszának első harmadában.
1. RÁTKAI ESZTER (2006-OS SZÜLETÉSŰ, NKA UNIVERSITAS PÉCS)
Az előző évadban jókora szintet lépett és a pécsiek egyik húzóemberévé vált a 18 éves Rátkai Eszter, aki a nyáron aztán az U19-es vb-n és az U20-as Eb-n is letette a névjegyét. Majd az irányítóreménység a remek formáját az új klubszezonra is átmentette, ráadásul több statisztikai mutatóban még jelentősen javulnia is sikerült. A meccsenkénti pontátlagát 7,4-ről 9,8-ra emelte, illetve a gólpasszok terén is előrelépett 3,9-ről 5,3-ra.
A rendkívül hasznos játékával Rátkai is oroszlánrészt vállal a veretlenül menetelő, a tabella második helyén álló és a bajnoki címre pályázó Pécs sikereiben. A teljesítményét látva egyáltalán nem meglepő, hogy
2. SINKA-PÁLINKÁS SZOFI (2007, SOPRON BASKET)
Ahogyan Rátkaitól már számíthattunk a jó produkcióra, addig ez Sinka-Pálinkás Szofi esetében korántsem volt ilyen magától értetődő. A soproniak 18 esztendős bedobója nagyot „robbantott” erre a szezonra, és az első néhány fordulóban rendületlenül szórta a pontokat, azon belül is főleg a hármasokat. A nyáron az U18-as válogatottat Európa-bajnoki kilencedik helyhez segítő reménység 17,3 pontot átlagolt az első négy meccsen, ezzel
A Dávid Kornél Akadémia ellen például 25 pontot, közte hét triplát süllyesztett el, s ennek köszönhetően a forduló válogatottjába is bekerült az NB I/A-csoportban. Sinka-Pálinkás ebben az évadban már az Euroligában is debütált, és a Galatasaray ellen az első pontjait is megszerezte a legrangosabb európai kupasorozatban.
3. JOSEPOVITS KINGA (2008, NKA UNIVERSITAS PÉCS)
Listánk legfiatalabb szereplője a 17 esztendős, tehét még juniorkorú Josepovits Kinga, aki szintén a Pécset erősíti, és
Bár még csak a második felnőttidényét tapossa, már igencsak otthonosan mozog a profi közegben. A 197 centis center a pontátlagát jóformán megduplázta (5,4-ről 10-re emelte), s emellett meccsenként 5,4 lepattanót is beletesz a közösbe; mezőnyből a dobóhatékonysága pedig egyenesen kiemelkedő a 63 százalékával. Így nem csoda, hogy Rátkai mellett
4. FÁRBÁS ELIZA (2006, ELTE BEAC ÚJBUDA)
A negyedik helyet nálunk az U20-as válogatott Fárbás Eliza érdemelte ki, aki úgy tűnik, a nyári klubváltása után a fővárosban egyre inkább ki tudja bontakoztatni a tehetségét. A 19 éves magasember a rájátszásba jutásért küzdő újbudaiaknak azonnal fontos láncszemévé nőtte ki magát: 5,4 pontot, 6,7 lepattanót, 1,6 szerzett labdát és 1,3 blokkot jegyez találkozónként, és a 13,7-es teljesítményindexével csapata második leghatékonyabb játékosa.
5. SZÜCS GRÉTA (2006, TARR KSC SZEKSZÁRD)
Szintén jó évadot produkál eddig Szücs Gréta is a Szekszárd színeiben. A nyári U19-es vb-n mutatott ígéretes formája után immár a hazai élvonalban, illetve az Európa-kupában is sikerül mind jobb teljesítményt nyújtania. Az elmúlt négy fordulóban 10 pont fölött átlagolt a magyar bajnokságban. Továbbá mindössze 19 esztedősen
(Kiemelt képen balról: Rátkai Eszter, Sinka-Pálinkás Szofi és Josepovits Kinga Forrás: NKA Universitas Pécs és Sopron Basket)