
A legjobbak között maradnának a párbajtőröző fiúk
Akár az előző évadban látott összetételben is bizonyíthat a junior férfi párbajtőr-válogatott az új idényben.
Akár az előző évadban látott összetételben is bizonyíthat a junior férfi párbajtőr-válogatott az új idényben.
Az első őszi edzőtáborára készül a junior, az ifjúsági és a serdülő leány kézilabda-válogatott.
A DAC a hivatalos felületein közölte, hogy az évad végéig kölcsönadta a 16 éves Bősze Leventét az olasz Comónak.
Németh Dániel és Kropkó Jázmin egyaránt az ötödik helyen zárt, míg Katona Korinna hetedik, Bán Petra kilencedik lett az ifjúsági triatlonosok kitzbüheli Eb-jén.
A nyári U19-es vb-n jól teljesítő Tózer-Nemes Boglárka (19) az új évadot már az NB I/A-csoportban újoncként szereplő Csata TKK-nál kezdi meg.
A 17 éves Antal Dávid „elvitte a nyarat” a hazai úszóutánpótlásban: az ifjúságiak között kétszáz pillangón Európa-bajnok és vb-ezüstérmes lett.
A DAC a hivatalos felületein közölte, hogy az évad végéig kölcsönadta a 16 éves Bősze Leventét az olasz Comónak.
Az U19-es labdarúgó-válogatottban a Vilotics-tornán bemutatkozó Horváth Tamás úgy érzi, hogy a Videoton utánpótlásában is felkészülhet a felnőttfutballra.
Elutazott az Inter Miami felnőttcsapatával a Charlotte elleni idegenbeli mérkőzésre a 18 éves Pintér Dániel, aki Lionel Messi társaként debütálhat az MLS-ben.
Az első őszi edzőtáborára készül a junior, az ifjúsági és a serdülő leány kézilabda-válogatott.
A 18 éves kézilabdázó, Varga Dalma rendre szerepet kap a Győri ETO KC felnőttcsapatában, az NB I mellett pedig már a BL-ben is bizonyíthatott.
Szeptemberben összetartást vezényel Cseh Sándor a női válogatottnak: ezúttal elsősorban a fiatalok kaptak meghívót, köztük hat U18-as Eb-bronzérmes játékos.
Akár az előző évadban látott összetételben is bizonyíthat a junior férfi párbajtőr-válogatott az új idényben.
A 15 éves kardvívó, Komjáthy Boglárka az előző idényben serdülőként nyert Eb-bronzérmet a kadétok között.
Mestermunka című sorozatunkban Lakatos Tamás rövid pályás gyorskorcsolyatrénert, a juniorválogatott vezetőedzőjét mutatjuk be.
Mobiltelefonos applikáció készült Magyarország kiemelt utánpótlás-nevelési programjához, az olimpiai szinten sportoló gyermekeket támogató Héraklész-programhoz.
A nyári U19-es vb-n jól teljesítő Tózer-Nemes Boglárka (19) az új évadot már az NB I/A-csoportban újoncként szereplő Csata TKK-nál kezdi meg.
Miközben a kétezres évek elején még bővelkedett a jó centerekben a férfiválogatott, addig mára ez vált a legfőbb hiányposzttá felnőtt- és utánpótlásszinten is.
A 17 éves Antal Dávid „elvitte a nyarat” a hazai úszóutánpótlásban: az ifjúságiak között kétszáz pillangón Európa-bajnok és vb-ezüstérmes lett.
Az úszósportnak mindig is voltak tini zsenijei: ilyen volt annak idején a fenomenális Egerszegi Krisztina, s ilyen most a 12 éves, kínai csodagyerek, Jü Ce-ti.
Egy éremmel fejezte be az úszók 10. ifjúsági világbajnokságát a magyar csapat, amelynek romániai szereplését erős bírálatok érték a közösségi médiában.
A következő évadtól az utánpótlásban kiemelkedően eredményes pisztolyos sportlövőink közül többen is a felnőttkorosztályt képviselik.
A magyar pisztolyosok kitettek magukért, a puskások viszont szokatlan módon nem alkottak maradandót a juniorkorú sportlövők 25 és 50 méteres kontinensviadalán.
A vegyes csapatok duó versenyszámában két magyar pisztolyos egység között dőlt el a bronzérem sorsa a franciaországi junior sportlövő Eb-n.
A kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj augusztusi kiírásának három jelöltjét.
Bemutatjuk a Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjjal kitüntetett Filep Csaba triatlontrénert.