Az Ikarus BSE atlétái az idén 347 alkalommal álltak dobogón – a kitűnő utánpótlás-nevelő szakosztály csütörtökön tartotta évzáróját.
Az Ikarus BSE atlétái az idén 347 alkalommal álltak dobogón – a kitűnő utánpótlás-nevelő szakosztály csütörtökön tartotta évzáróját.
Varga Gréta nyert, Kovács Ferenc Soma a negyedik lett a hollandiai Tilburgban rendezett U20-as mezeifutó-versenyen.
Takács Boglárkát, Huller Dánielt, Tóth Annát, Guth Mátyást, Viszkeleti Villőt és Horváth Mátét is a korosztálya idei legjobb atlétájának választották.
A sokszoros hazai korosztályos csúcstartó középtáv- és akadályfutó Varga Gréta jövőre már az U23-asok között bizonyíthat.
A 3000 méteres akadályfutásban U23-as Európa-bajnok Palkovits István jövőre a budapesti világbajnokság döntőjében is ott lenne.
A Harvardra készülő, korosztályos csúcstartó középtávfutó, Kovács Ferenc Soma új szemléletet kapott Amerikában.
Az idén is számos utánpótláskorú atléta szerepelt kiválóan, többen korosztályos rekordoknak örülhettek.
A Gattyán György által tulajdonolt Docler Holding támogatásával az Ikarus BSE szakosztálya tehetséggondozó programot indított, melynek keretében kiemelten segíti a klub 15 ígéretes fiatal atlétáját.
A Magyar Atlétikai Szövetség tavaly ősszel indított Kölyökből Atléta programja nagyjából hatezer gyereket mozgatott meg az első évében.