UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2013-04-14 16:59

Világbajnok a női válogatott + VIDEÓ

Álmodtak egy világot maguknak, odaálltak a kapui elé, és be is léptek: az új világ a női jégkorong első vonala, a divízió I/B. Gömöri Csaba együttese megnyerte az aucklandi világbajnokságot, a döntőben 3-1-re verte Olaszországot. Huszák Alexandrát a legjobb támadónak, Kiss-Simon Franciskát a legjobb védőnek választották.

eFBé A későn eszmélők elmulasztották az 1-0-t. Huszák Alexandra volt megállíthatatlan: fél perc telt el, Szasza végigszáguldott a pályán, a kapu elé lőtte a korongot, Somogyi Vivien pedig továbbította azt az olasz kapuba. Két nappal a 18. születésnapja után ez volt Somogyinak az első vébé-gólja. Hamar megkapták az olaszok az esélyt, Molnár kiállításával előnybe kerültek, Németh Anikó azonban remek védéseket mutatott be. Az új-zélandi magyar közösség a péntek estihez hasonló fergeteges hangulatot varázsolt a csarnokba, több százan buzdították a lányokat. Sípok, dobok, parókák, festett arcok: a Botany csarnok hazai pálya volt.
Kellett a bíztatás, mert megvoltak ugyan a magyar letámadások és a helyzetek is, ellenfelünk lövései is érkeztek. Jól látható fölény ide vagy oda, „egy gól előny nem előny”, ráadásul az olasz válogatottnak elég lett volna a döntetlen a világbajnoki címhez. De… húsz perc elteltével egy csapatról szólt a meccs és az pirosban játszott, nem kék-fehérben.

Két emberhátránnyal kezdődött a második harmad, előbb Németh Bernadettet küldték ki két percre, majd kissé talán szigorúan Kiss-Simon Franciskát fogásért. Jöttek az olasz helyzetek, Dalpra is lőtt, Langer is, de remekelt Németh Anikó és a védelem is. Korcsolyázni, cselezni jobban tudnak a magyar lányok, erre volt példa Pintér Lili helyzete a harmad közepén. „Még, még, még, ennyi nem elég!” – szólt Aucklandben a buzdítás. A harmad végén Linda de Roccót küldték ki a „büfébe”: a frissítőket épp a büntetőpad mögött lehet megvenni.
Kiss Andrea is frissített, ő az állást: Gasparics passzával egyedül lépett ki és hiába akasztották hátulról, felpattant és belőtte a második magyar gólt. Kiss Andrea lett a magyar csapat legjobbja a mérkőzésen.
Az utolsó játékrészre is úgy jöttek ki a lányok, ahogy eddig a legtöbbre: lerohanták az ellenfelet, előbb Huszák, majd Gasparics kergette őrületbe az olaszokat. Aztán Medgyes Dorottya végleg eldöntötte a mérkőzést: remek cselekkel bekorcsolyázott a kapu elé, és a jobb felsőbe emelt (3-0). Mazzocchi a jéghez csapta a botját, tudta, hogy innen már nincs visszaút. Campo Bagatin másfél perccel a vége előtt egy Némethről kijövő korongot még bekotort, de ez nem változatott a tényen: a divízió I/B-be a magyar válogatott jutott. Az a csapat, amely 22-ből 20 U23-as játékossal az aucklandi vébé messze legfiatalabb együttese volt. A találkozót az online közvetítésben végig követők újra örök élménnyel lettek gazdagabbak: Aaron Bryant kiváló felvezetéséből, kommentálásából van mit tanulnunk. Szerencsére, a jégkorongot a magyarok oktatták.
Folytatás egy év múlvam az olimpia évében, az első vonalban: ott, ahol magyar felnőtt női válogatott még sosem járt.

A világbajnokság legjobb támadójának Huszák Alexandrát (12 gól), a legjobb védőjének Kiss-Simon Franciskát választotta a direktorát, a legjobb kapus az olasz Mazzocchi lett. A tornán a magyar válogatott legjobbja pedig az edzők szavazata alapján Trencsényi Kitti.

Gólösszefoglaló:

A divízió II/A csoportos világbajnokság végeredménye: 1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 12, 3. Ausztrália 9, 4. Új-Zéland 7, 5. Lengyelország 5, 6. Szlovénia 0.

Kapcsolódó anyagaink: az első vébémeccs, a második, a harmadik, a negyedik.

A világbajnokok:
Németh Anikó (1996), Gegesy Boglárka (1988) – kapusok.
Kiss-Simon Franciska (1995), Molnár Mónika (1995), Szlaby Gyöngyi (csapatkapitány, 1988), Trencsényi Kitti (1992), Németh Bernadett (1996), Tóth Enikő (1996), Medgyes Dorottya (1996), Köles Kata (1996) – hátvédek.
Huszák Alexandra (1995), Gasparics Fanni (1994), Kiss Andrea (1996), Horváth Tifani (1996), Pintér Lili (1996), Somogyi Vivien (1995), Jókai-Szilágyi Zsófia (1992), Jókai-Szilágyi Kinga (1997), Dabasi Réka (1996), Ungár Rebeka (1997), Dettrich Szilvia (1991), Brgles Nóra (1991) – támadók.
Stáb: Gömöri Csaba, Buzás Norbert, Kolbenheyer Zsuzsanna, Örsi Bence, Medgyes László, Prohászka Zoltán.

Jókívánságok a férfi válogatottnak

A csapat programdús szabadnappal készült a mindent eldöntő mérkőzésre. A csapatépítő feladatban a lányok a „fiúknak” üzentek: a divízió I/A csoportos budapesti világbajnokságon játszóknak kívántak sok sikert. S nem mellesleg aranyérmet rendeltek tőlük, ezt az látható videó is bizonyítja.
A játék után séta, vásárlás és a Sky Tower következett: az aucklandi kikötő látványossága a kilátó, ahonnan pompás panoráma nyílik a városra. A Skywalking vélhetően nemcsak az ára miatt marad ki – hogy mi is ez az egyedülim lehetőség, arról Medgyes László felszerelés-menedzser jegyzete szól:
„A toronynak van egy olyan része, ahol kötél biztosításával körbe lehet sétálni. Ott nincs korlát vagy egyéb oldalsó biztosítás és az járda is egy rácsos szerkezetű tartó, amely nem akadályozza meg a kilátást.”

A férfiválogatott este 19.30-tól hat U23-as játékossal vág neki a világbajnokságnak: Bálizs Bence (SAPA Fehérvár AV19, 22 éves), Rajna Miklós (SAPA Fehérvár AV19, 21) - kapusok. Gőz Balázs (Miskolci Jegesmedvék, 20) - védő. Bartalis István (Troja/Ljungby, svéd, 22), Hári János (Modo, svéd, 20), Nagy Krisztián (Miskolci Jegesmedvék, 18). Az első ellenfél Nagy-Britannia.