UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2022-11-09 21:00

Ki volt az öt legjobb U20-as fiatal a női NB I/A-csoportban az alapszakasz első harmadában?

Sorra vettük, az U20-as lányok közül kik töltik be a legnagyobb szerepet csapatukban a felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokságban. Túl az alapszakasz egy harmadán akad olyan fiatal, aki a várakozásoknak megfelelően teljesít remekül, ugyanakkor olyan játékos is feltűnik listánkon, akinek abszolút meglepetés a jó produkciója.

Néhány napja összegyűjtöttük a férfi NB I/A-csoportban szereplő legjobb utánpótláskorú (U20-as) kosárlabdázókat, így kézenfekvő módon a női szakággal folytatjuk a sort. A felnőttélvonal mind a 12 csapata túl van már legalább nyolc mérkőzésen (négy együttes már kilencen is) a 22 fordulós alapszakaszból. Ennek fényében pedig időszerű megvizsgálni, kik teljesítettek a legjobban a 2003. január elseje után születettek, vagyis az U20-as válogatottban számításba vehető reménységek közül. (Érdekesség, hogy a korosztályos nemzeti együttes élére a közelmúltban új vezetőedzőt neveztek ki Tursics Krisztián személyében.)

1. MIKLÓS MELINDA (ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD)
Miklós Melinda (fehérben) és Rakita Lili Forrás: Atomerőmű KSC Szekszárd/VBW CEKK Cegléd
Miklós Melinda (balra) és Rakita Lili Forrás: Jantner Foto/Atomerőmű KSC Szekszárd, illetve NKA Universitas PEAC

A szekszárdiak 19 éves irányító-bedobójának első helye nem jelent nagy meglepetést, hiszen már az elmúlt évadban is fontos szereplője volt Zseljko Djokics alakulatának, továbbá a szezon előtti listánkon is őt jósoltuk a legjobb fiatalnak. Ugyanakkor az Achilles-ín-sérülése után korántsem tűnt biztosnak, hogy ilyen zökkenőmentesen tér vissza. A kilencből csupán hat bajnokin játszott, ám azokon nagyszerű számokat hozott: 11,5 pontot és 16,3-as VAL-mutató átlagolt meccsenként, valamint 2,7 szerzett labdájával a második (!) legjobb az egész ligában. Jól jelzi fejlődését, hogy az előző idényhez képest 4,4-el emelte a pont-, míg 5,7-el a teljesítményindex-átlagát. Így nem csoda, hogy Székely Norbert ismét meghívta a felnőttválogatott összetartására.

2. RAKITA LILI (VBW CEKK CEGLÉD)

Ugyanakkor listánk második helyezettje, a 19 éves Rakita Lili abszolút váratlannak számít, hiszen a bajnokság kezdete előtt nemcsak mi nem számoltunk vele a legjobb utánpótláskorúak között, hanem – mint az Utánpótlássportnak nemrégiben nyilatkozta – saját magának is meglepetést okozott. A Cegléd irányítója 10 pontot, 3,5 gólpasszt, 3 lepattanót átlagol és 13,4-es VAL-mutatót produkál meccsenként mintegy 30 játékperc alatt. Ezenkívül remek hatékonysággal, 46 százalékkal értékesíti a triplákat. De mégis mitől ilyen váratlan a kiemelkedő játéka? A 2021-22-es bajnokságban 2,7 pontot és 2,7-es VAL-t átlagolt.

3. SITKU ZSUZSANNA (SOPRON BASKET)

A képzeletbeli dobogónk harmadikja, Sitku Zsuzsanna – Rakitához és Miklóshoz hasonlóan – is oszlopos tagja az U20-as válogatottnak, ám ebben a szezonban már a Sopron Basket csapatában is egyre nagyobb szerepet érdemelt ki magának első számú fiatalként. A 19 éves erőcsatár 5,3 pontot, 2,3 lepattanót és 0,6 blokkot jegyzett, míg teljesítményindexben háromszor is tíz felett végzett.

4. LACZKÓ SÁRA (NKA UNIVERSITAS PEAC)

A pécsiek 18 éves tehetsége, Laczkó Sára már a harmadik évét tölti a „nagyok” között, azonban az elsőt kezdőjátékosként, és az irányítóreménység jól helytáll a nagyobb szerepben: 3,9 pont és 6,5-ös teljesítményindex fűződik a nevéhez 19 perc alatt, míg kintről ő is remek százalékkal (50) dobja be a helyzeteit.

5. GYÖNGYÖSI JANKA (LUDOVIKA CSATA)

A Csata 18 éves bedobó-erőcsatárát, Gyöngyösi Jankát előzetesen a második helyre jósoltuk, így némileg meglepő lehet, hogy csak az ötödik ezúttal. Nagyon hasonló statisztikai mutatókat hoz (5,4 pont, 2,1 lepattanó, 2 gólpassz és 6,5 VAL), mint az előző évadban, ám sok tekintetben még akár minimális el is marad azoktól. A nagyszerű rajt után (a TFSE-MTK ellen 16, a PINKK-Pécs ellen 15 pontot dobott) az elmúlt fordulókban jóval kevesebb lehetőséget kapott, ami a számok visszaesését is magyarázza.

További említést érdemlő fiatalok, akik ugyan nem fértek be a legjobb ötbe, de szintén egyre nagyobb szerepet kapnak csapatukban: Dúl Terka (19 éves; TFSE-MTK), Milkovics Réka (18 éves; E.ON ELTE BEAC) és Holcz Rebeka (18 éves; Atomerőmű KSC Szekszárd).

(Kiemelt kép forrása: Atomerőmű KSC Szekszárd/VBW CEKK Cegléd)