UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2026-03-21 19:21

Szécsi Nemere idei terveit átírta a kettős kéztörés

A kétszeres korosztályos világbajnok öttusázó, Szécsi Nemere igyekszik pozitívan tekinteni előre az év elején elszenvedett kettős kéztörése után.

Mint arról korábban beszámoltunk, nem alakult jól a Volán Fehérvár kétszeres korosztályos világbajnok öttusázójának, Szécsi Nemerének az év eleji felkészülése: a 17 éves ígéret a barcelonai edzőtáborban mindkét kezét eltörte. A fiatal edzésre menet két társával szerette volna lerövidíteni az utat azzal, hogy egy falról lemásznak, de a lába megcsúszott és a földre érkezéskor a kezeire esett.

„Már négy hete történt a baleset és gyógyulgatok – jelenti Nemere. – Pénteken a jobb kezemről levették a gipszet, a megműtött balra pedig csuklórögzítőt kaptam. Most azon vagyok, hogy a rehabilitációm minél sikeresebb legyen. Egy hete elkezdtem a futóedzéseket, és már ennyi idő elteltével is érzem a kihagyást.

A sérülés után természetesen át kellett terveznünk az előttem álló hónapokat.

Az idén szerettem volna a juniorok és a felnőttek között is kipróbálni magam a válogatóversenyeken, de azok már elkezdődtek, így leginkább a saját korosztályomra, az U19-re koncentrálok. Szerencsére az U19-es világbajnokságot augusztusban, az Eb-t pedig szeptemberben rendezik, tehát egyiket sem túl korán, és a tavalyi eredményeim alapján védettnek számítok, azaz ha olyan állapotban leszek, akkor minden bizonnyal bekerülök a válogatottba. Remélem, hogy jól halad majd a felépülésem. Egyelőre a bal kezem eléggé fáj, így nem tudom, mikor mehetek az OCR-pályára, de egyébként jobbkezes vagyok, és azzal szeretném elkezdeni a munkát, amint lehet.”

Szécsi Nemere (középen) a tavaly kiérdemelt U19-es vb-arannyal Forrás: UIPM

Nemere elmondta, hogy igyekszik levonni a tanulságokat a történtek után és pozitívan tekinteni előre.

„A sérülés sosem jön jókor, de például ha ez tavaly év elején történik, akkor most nem vagyok kétszeres korosztályos világbajnok. És ha már így alakult, most ebből a helyzetből igyekszem továbblépni és kihozni a legtöbbet.

Igyekszem tanulni az esetből és a jövőben még inkább elkerülni a veszélyes dolgokat.

Hiszen egy ilyen baleset nemcsak rám van hatással, hanem azok munkájára is, akik bíznak bennem, értem dolgoznak és akik nélkül nem érhettem volna el az eddigi sikereimet.”

Szécsi Nemerét az elmúlt év eredményei a Magyar Öttusa Szövetség az U17-es és az U19-es korosztályban is a legjobb hazai fiúversenyzőnek választotta 2025-ben. A reménység tavaly előbb Dél-Afrikában U17-es, majd Litvániában U19-es világbajnokságot nyert, így egyértelműen a sportág egyik legnagyobb hazai ígéretévé lépett elő.

(Kiemelt képünkön: Szécsi Nemere Forrás: UIPM)