Az NB II-es klub nyáron szerződtetett 19 éves középpályása, Bényei Ágoston csapata összes őszi bajnokiján kezdő volt, négy gólt szerzett és két gólpasszt adott.
Az NB II-es klub nyáron szerződtetett 19 éves középpályása, Bényei Ágoston csapata összes őszi bajnokiján kezdő volt, négy gólt szerzett és két gólpasszt adott.
A 20 éves kapus, Senkó Zsombor a Juventusból a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatába szerződött.
A 2023-as esztendő beköszöntével sorra vettük, a hazai utánpótlássport képviselői közül az idén milyen világversenyeken, kikre érdemes a leginkább odafigyelni.
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata bejelentette a 20 éves, gaboni Jeremie Obounet érkezését.
Francia sajtóértesülés szerint az Alkmaart erősítő 19 éves balhátvéd felkeltette a francia élvonalbeli Nice érdeklődését.
A Puskás Akadémián nevelkedő tizenhét éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a pályán és azon kívül is példát mutatott a többieknek.
Az InStat segítségével megvizsgáltuk, mennyit játszottak, valamint milyen teljesítményt nyújtottak a Merkantil Bank Liga őszi szezonjában a fiatalok.
A The Agent Kft. többségi tulajdont szerzett a Szkopjében utánpótlás-neveléssel is foglalkozó FC Coolban, hogy így segítse a balkáni régió tehetségeit.
Az InStat segítségével megvizsgáltuk, mennyit játszottak, valamint milyen teljesítményt nyújtottak az OTP Bank Liga őszi szezonjában a magyar utánpótláskorúak.
Lelovics Nóra másodszor lett a legjobb női floorballjátékos, miközben az U19-es leány labdarúgó-válogatottban is remekelt.