Az U18-asok között fedett pályán és szabadtéren is hazai rekorder sprinter, Szentgyörgyi Zita bizakodva lép egy korosztállyal feljebb.
Az U18-asok között fedett pályán és szabadtéren is hazai rekorder sprinter, Szentgyörgyi Zita bizakodva lép egy korosztállyal feljebb.
Az EYOF-győztes többpróbázó, Kriszt Sarolta az idén az U20-as korosztályban igyekszik kihozni magából a legtöbbet.
Tavaly számos korosztályos atléta teljesített kitűnően a remélhetőleg idén is nagyszerű eredményeket tartogató fedett pályás szezonban.
Az új év beköszöntével sorra vettük, hogy a hazai utánpótlássport képviselői közül milyen világversenyeken, kikre érdemes leginkább odafigyelni az új évben.
Az atléták számára 2024-ben Besztercebánya U18-as Eb-t, Lima pedig U20-as vb-t rendez.
A Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza értékelte a korosztályos sikerekben bővelkedő évet.
A hazai távolugrás kiemelkedő ígérete, Rózsahegyi Bori az idén többek között korosztályos csúcsot ért el és megvédte címét az EYOF-on.
Az egy nap az utánpótlásért című konferencián a kiválasztás és a sportágválasztás témakörét neves szakemberek boncolgatták.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián id. Herczeg György az egyéni sportágat űző fiatalok kibontakoztatásának lehetőségeiről tartott előadást.
A Brüsszelben rendezett mezeifutó Eb U20-as férfimezőnyében a 18. helyen végző Karsai Gábor volt a legjobb a magyar.