A Mol Tatabánya KC kézilabda-együttesében folytatja pályafutását a 15 esztendős Eklemovics Márkó 2023 nyarától.
A Mol Tatabánya KC kézilabda-együttesében folytatja pályafutását a 15 esztendős Eklemovics Márkó 2023 nyarától.
Az U18-as, valamint az U20-as korosztály váltóiban érdekelt atléták értékes két napot töltöttek el Loren Seagrave szakmai felügyelete mellett.
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője februári díját az alapítók képviselői.
Az U21-es labdarúgó-válogatott a görögökkel és a ciprusiakkal is megmérkőzik márciusban.
Váradi Kornéllal, az U19-es fiúválogatott szövetségi edzőjével az után beszélgettünk, hogy kisorsolták a nyári, debreceni korosztályos vb csoportbeosztását.
Háromgólos vereséget szenvedett az U18-as labdarúgó-válogatott – idegenben – a luxemburgiak U19-es csapatától edzőmeccsen.
A pesterzsébeti Szőke Alex (97 kg) alulmaradt a döntőben azeri riválisával szemben, így ezüstérmes lett a kötöttfogásúak között a bukaresti U23-as Eb-n.
Az elmúlt napokban fontos mérkőzéseket rendeztek a négyes döntő kialakulásának szempontjából az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban.
A hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságra készülő korosztályos magyar válogatott felkészüléséről beszélt Belvon Attila szövetségi edző.
A kedd esti döntőben sem talált legyőzőre Losonczi Dávid, aki ezzel U23-as Európa-bajnok lett a kötöttfogású birkózók 87 kilós mezőnyében a román fővárosban.