Az NB I-ben debütáló Kern Martin remek játékkal, Gruber Zsombor pedig az élvonalban szerzett első, győzelmet érő góljával tette le névjegyét a PAFC-ban
Az NB I-ben debütáló Kern Martin remek játékkal, Gruber Zsombor pedig az élvonalban szerzett első, győzelmet érő góljával tette le névjegyét a PAFC-ban
Az U16-os fiúk Franciaországban, míg az U14-es lányok Csehországban szerepelnek a hét végén a fedett pályás Európa-bajnoki nyolcas döntőben.
A meccsenként mintegy 30 pontot átlagoló Hencsik Adriennel az élen a szekszárdiak U14-es leány kosárlabdacsapata remekel a korosztályos bajnokságban.
A Csabai Máté, Kovács Gergely, Kulcsár Viktor, Somody Soma alkotta junior párbajtőr-válogatott bizakodva várhatja a korosztály Európa- és világbajnokságát.
Az Eintracht Frankfurt U17-es válogatott középpályása elmondta, a magyar korosztályos együttes családias légköre jobban tetszett neki, mint a németé.
Jól sikerült az U17-es válogatott San Pedro del Pinatarban tartott edzőtábora, Belvon Attila szövetségi edző napról napra fejlődött a csapat.
Árkovics Bálint szövetségi edző együttese egy győzelemmel és két vereséggel zárta a nemzetközi hetet az olaszországi Fondóban.
A Debreceni VSC kötelékébe tartozó középpályás, Baráth Péter a tavaszi szezont kölcsönben a címvédő Ferencvárosnál tölti.
A 16 esztendős Warren Zaire-Emery a PSG kezdő tizenegyében kapott helyet a Parc de Princes-ben, a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntős párharc első meccsén.
A KSI vízilabda-szakosztálya az utóbbi években a leányutánpótlásban is egyre eredményesebb nevelőmunkát végez.