Folytatták a fiatalok az éremhalmozást a debreceni felnőtt országos bajnokság második napján, igaz, visszafogottabb ütemben: Molnár Dóra 100 m háton arany-, Gálicz László 1500 m gyorson bronzérmet nyert.
Úszás
Pádár arannyal és bronzzal kezdett, Komoróczy is nyert a felnőtt úszó ob nyitó napján
Öt egyéni érmet nyertek az utánpótláskorúak a debreceni országos bajnokság első napján; Pádár Nikolett 100 m gyorson és Komoróczy Lora 50 m háton állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Bőven lesz feladata az idén az úszóutánpótlásnak – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! utánpótlás-magazin stábja a válogatott szövetségi kapitányát, dr. Sós Csabát kérdezte a fiatalok idei esélyeiről.
Sós Csaba szerint, akik a párizsi olimpián szereplők akarnak lenni, azoknak már látszódniuk kell
Szerdán kezdődik Debrecenben az úszók felnőtt országos bajnoksága, amely az utánpótláskorúak számára is kiemelt jelentőségű viadal lesz. Sós Csaba szövetségi kapitányt kérdeztük, mi várható tőlük.
Veres Laura megtalálta a számításait a Duna Arénában, és a júniusi, budapesti úszóvébére készül
Az olimpikon és váltóban felnőtt Eb-ezüstérmes, 16 esztendős Veres Laura a nyár végén váltott klubot, Gyuláról az UTE-ba igazolt, most pedig már csak előre tekint, a közelgő országos bajnokságra és a nyári, hazai rendezésű világbajnokságra készül.
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint az idén is jó kis fiatal úszóink lesznek a junior Eb-n
Az utánpótlás-válogatott versenyzők jelentős része most is keményen készül az év feladataira a különböző melegégövi edzőtáborokban. Eközben Sós Csaba szövetségi kapitányt arról kérdeztük, mi várható tőlük az idén.
Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid indulhat Rasvoszky Kristóf mellett 10 km-en a budapesti vb-n
A Balaton Úszó Klub 18 éves versenyzője, Betlehem Dávid indulhat Rasovszky oldalán másik magyarként az olimpiai (10 km-es) számban a nyári, budapesti világbajnokságon.
Úszás: Bujdosó Zsombor vegyesen uralja az Európa-ranglistát, de tudja, a lényeg a nyáron jön
Nagyszerűen kezdte a szezont a Vasas 17 éves versenyzője, Bujdosó Zsombor, aki az idén eddig 200 és 400 m vegyesen is a leggyorsabb az európai juniormezőnyben. Vele beszélgettünk az edzőtáborokról, a kiválóan sikerült marseille-i Golden Tour-versenyről és a rá váró, még nagyobb feladatokról.
Egerszegi Krisztina és Tóth Ákos járt az Úszó Nemzet Program oktatásán
Nem mindennapi vendégek látogattak el az Úszó Nemzet Program kecskeméti és kisteleki helyszínére az ötszörös olimpiai bajnok, ÚNP-nagykövet Egerszegi Krisztina és dr. Tóth Ákos nyugalmazott TF tanszékvezető személyében.
Nyílt vízi úszás: értékes helyezéseket szereztek a magyar fiatalok az eilati Ek-versenyen
A férfiak között Sárkány Zalán az ötödik, a lányok mezőnyében Varga Zsófia a hatodik helyen zárt 5 kilométeren az év első nyílt vízi Európa-kupa viadalán Izraelben, miközben mellettük a többi magyar utánpótláskorú versenyző is kiválóan szerepelt.