Az ifjúsági leány kézilabda-válogatott hét góllal volt jobb a cseheknél a lengyelországi ORV első napján.
Az ifjúsági leány kézilabda-válogatott hét góllal volt jobb a cseheknél a lengyelországi ORV első napján.
Az Európai Úszószövetség nyilvánosságra hozta a 2023-as korosztályos kontinensversenyek helyszínét, emellett Dublinba is ellátogathatnak a fiatalok.
Sorban dőlnek ki súlyos sérülésekkel a leányszakág legnagyobb ígéretei; Székely Norbertet, az MKOSZ utánpótlás szakmai koordinátorát kérdeztük ennek okairól.
Az utánpótlást érintve új kapitányokról és Eb-selejtezős részvételekről is döntöttek a hazai röplabda szövetség elnökségi ülésén.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián az energia- és rezsiválság korosztályos sportra gyakorolt hatásairól is szó esett.
A Transfermarkt a Bayern Münchent erősítő Joshua Kimmichhez hasonlította a Puskás Akadémián nevelkedő Kern Martint, aki örül az elismerésnek, de nem dől hátra.
Nyikos Balázs, Tallós Levente és Flasár Zalán vezérletével remekül teljesít a Soproni Sportiskola kadét fiúcsapata a korosztályos bajnokságban.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Sáfár Sándor és Pozsonyi Zsolt tartott előadást az utánpótláskorúak erőnléti felkészítésében meglévő problémákról.
A FIBA kiadta az idei utánpótlás-kontinenstornák és az U17-es vb eredménye alapján a leányszakág világranglistáját: a mieink az előkelő hatodik helyen állnak.
A hazai vízilabda-szövetség Székely Bulcsú által vezetett utánpótlás-bizottsága folyamatosan keresi a továbblépési lehetőségeket.