A miskolci birkózósport két ikonikus alakját, Repka Attilát és Deák-Bárdos Mihályt kérdeztük a fellendülőben lévő helyi utánpótlás helyzetéről.
A miskolci birkózósport két ikonikus alakját, Repka Attilát és Deák-Bárdos Mihályt kérdeztük a fellendülőben lévő helyi utánpótlás helyzetéről.
Összegyűjtöttük az U20-as, az U17-es és az U15-ös korosztály legígéretesebb birkózóit, akiktől az utánpótlás-világversenyeken is nagy dobásra számíthatunk.
Januárban másfél hétig Kirgizisztánban edzőtáboroznak a női szakág legjobb fiataljai, és a helyiek mellett a moldovaiakkal és lengyelekkel is készülhetnek.
A 2023-as esztendő beköszöntével sorra vettük, a hazai utánpótlássport képviselői közül az idén milyen világversenyeken, kikre érdemes a leginkább odafigyelni.
Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetségének szakmai igazgatója a szervezet honlapjának adott nyilatkozatot, amelyben a sportági utánpótlásról is szó esett.
A lányok sikeredzője, Ritter Diletta a KIMBA után az U20-as válogatott éléről is távozhat, mert az év végén lejár a szövetségi szerződése, és kérdéses a jövője.
Az elmúlt évhez hasonlóan 2022-ben is a Budapesti Honvéd szakosztálya nyerte – a felnőtt- és utánpótlás-eredményeket összesítő – éves egyesületi rangsort.
Átadták az új esztergomi birkózócentrumot, amely a helyi klub és a Honvéd utánpótlásközpontja is. A nevelőműhely szakvezetőjét, Lévai Zoltánt kérdeztük.
Az U20-as Eb-győztes és vb-harmadik Nyikos Veronikát (17) választották meg az elmúlt év legjobb női utánpótláskorú birkózójának.
Az Esztergom-kertvárosi 650 négyzetméteres létesítményben helyett kapott a városi birkózóklub és a Honvéd utánpótlásközpontja.