A kardozó Battai Sugár Katinka aranyérmet nyert a felnőtt vívó ob-n, mellette öt utánpótláskorú versenyző állt dobogóra.
A kardozó Battai Sugár Katinka aranyérmet nyert a felnőtt vívó ob-n, mellette öt utánpótláskorú versenyző állt dobogóra.
A szekszárdiak 19 éves kosarasa, Miklós Melinda a 19 pontja mellett 9 assziszttal és 10 labdaszerzéssel segítette győzelemhez társait.
A Budapest Honvéd 20 éves labdarúgója, Eördögh András a Lokomotiva Zagreb elleni felkészülési meccs után beszélt a céljairól.
A 21 éves Vas Kata Blanka a 21. helyen végzett a Val de Solében rendezett terepkerékpáros világkupaversenyen.
A 15 éves Ethan Mbappé a Paris FC ellen mutatkozott be a PSG felnőttcsapatában.
Az ifjúsági leány kézilabda-válogatott hét góllal volt jobb a cseheknél a lengyelországi ORV első napján.
Az Európai Úszószövetség nyilvánosságra hozta a 2023-as korosztályos kontinensversenyek helyszínét, emellett Dublinba is ellátogathatnak a fiatalok.
Sorban dőlnek ki súlyos sérülésekkel a leányszakág legnagyobb ígéretei; Székely Norbertet, az MKOSZ utánpótlás szakmai koordinátorát kérdeztük ennek okairól.
Az utánpótlást érintve új kapitányokról és Eb-selejtezős részvételekről is döntöttek a hazai röplabda szövetség elnökségi ülésén.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián az energia- és rezsiválság korosztályos sportra gyakorolt hatásairól is szó esett.