A 19 éves Dömsödi Dalma a két évvel ezelőtti cselekedetéért vehetett át fair play díjat a Népligetben.
A 19 éves Dömsödi Dalma a két évvel ezelőtti cselekedetéért vehetett át fair play díjat a Népligetben.
Két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zárt a Szlovákiában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén az U18-as leányválogatott.
Az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzői posztját betöltő Gera Zoltán évértékelőjében elmondta, a fejlődés szóval foglalná össze a 2022-es esztendőt.
A BVSC-Zugló fiú ifjúsági vízilabdacsapata bízik az egységességben és a bajnokság második felére is megtartaná a jó formáját.
A lengyel U18-as válogatott ellen egy meccset vesztett, egyet pedig megnyert Katowicében a magyar U17-es válogatott.
A 21 éves Özbas Szofi (63 kg) hosszabbításban kapott ki a legjobb 16 között a japánok vb-ezüstérmes klasszisától, Takaicsi Mikutól a jeruzsálemi Mastersen.
Szántosi Dávid győzött az U19-es fiúk top 24-bajnokságán a Marczibányi téren, míg a békési Balogh Ágnes Kíra lett az első a legjobb 16 leány játékos versenyén.
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós szerint egyre több fiatal érdeklődik az sportág iránt.
A KSI két ifjúsági korú vízilabdázója, Nagy Ákos és Szalai Péter is bizonyíthat a férfiválogatott év eleji összetartásán.
A kardozó Spiesz Anna és Bognár Liza, a tőröző Kollár Anna, valamint a párbajtőröző Pelle Domonkos is győztes csapat tagja volt a felnőtt ob-n.