Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja az E.ON ELTE-BEAC – az NB I/A-csoportban az utánpótláskorúaknak is nagy bizalmat szavazó – felnőtt női kosárlabdacsapatát látogatta meg.
Kosárlabda
Kosár: a Madridban is megforduló Mészáros Ágoston – rövid pécsi kitérő után – Körmenden szeretne újra kibontakozni
A 16 éves kosárlabdázó, Mészáros Ágoston az elmúlt két évet a Real Madrid partner akadémiáján, a Zentro Basket Madridnál tölthette, majd néhány hónapja úgy döntött, inkább itthon folytatná karrierjét a pécsi Rátgéber Akadémián, ahol viszont nem találta meg a számítását, így újabb klubváltás után mostanra már Körmenden játszik.
Kosár: a nyári világversenyek élményei nagy lendületet adtak Dobó Lillának, aki szárnyal a juniorok között
A Nyíregyházi Kosársuli 17 éves tehetsége, Dobó Lilla kivételes formában kezdte a juniorbajnokság alapszakaszát: az első két meccsen 37,5 pontot és 56,5-es teljesítményindexet átlagolt. A fiatal hátvéd az elmúlt nyáron az U17-es vb-n és az U18-as Eb-n is részt vehetett, és elmondása szerint az ott szerzett pozitív tapasztalatoknak nagyban köszönhető a jelenlegi remek játéka.
Kosárlabda: Josepovits Kinga 56-os teljesítményindexet produkált a kadétbajnokságban
A Zsíros Akadémia Kőbánya 14 éves kosarasa, Josepovits Kinga ritkán látott, kiemelkedő statisztikai számsort hozott össze a PVSK ellen az U16-os bajnokságban: a fiatal center 37 pontja mellett 24 lepattanót jegyzett, így a meccs végén a VAL-mutatója közel járt a 60-hoz.
Kosárlabda: az NKA Pécs junior fiúcsapata letette a névjegyét a rangos görögországi tornán
Két győzelemmel és egy vereséggel zárta görögországi szereplését az elmúlt hét végén a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia junior fiúcsapata az Athénban megrendezett, Hellenic BF Rising Stars elnevezésű tornán.
Kosárlabda: Paár Márk tevékeny kiveszi a részét a Kaposvár sikereiből a felnőttélvonalban
A Kométa Kaposvár 18 éves kosárlabdázója, Paár Márk a legutóbbi fordulóban fontos pontokkal járult hozzá a somogyiak győzelméhez az Atomerőmű SE ellen az NB I/A-csoportban. A fiatal hátvéd elmondta: a mostani jó formájában nagyban közrejátszik, hogy a vezetőedző, Ivan Rudez az első pillanattól fogva bízik benne.
Kosár: a fiúutánpótlás továbbra is adós a nemzetközi sikerekkel – Bodnár Péter főtitkárral az okokról
Amíg a leány korosztályos kosárlabda-válogatottak rendre Európa, sőt többször a világ elitjében zárnak az egyes világversenyeken, addig a fiú nemzeti együttesek az idén is a B divízió középmezőnyében végeztek az Eb-ken. A hazai szövetség főtitkárát, Bodnár Pétert kérdeztük arról: vajon a fiúszakág miért nem képes felzárkózni a kontinens legjobbjai közé?
Kosárlabda: Hajdu Péter villámgyorsan felvette a tempót az NB I/A-csoportban
A másodosztály után a felnőtt férfiélvonalban is rendszeres játéklehetőséghez jut a Budapesti Honvéd 18 éves kosárlabdázója, Hajdu Péter, és az NB I/A-csoportba frissen feljutó piros-fehérek korosztályos válogatott reménysége a „nagyok" között is jól megállja a helyét.
Kosárlabda: az NKA Pécs junior fiúcsapata a legjobb görög klubok ellen játszhat Athénban
Remek lehetőséget kapott a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia junior fiúcsapata: a felnőttszinten világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok válogatottal büszkélkedő Görögország fővárosában képviselheti a magyar kosárlabdát az U18-asoknak kiírt, többfordulós tornán, és összecsaphat a legerősebb görög együttesekkel.
Kosárlabda: a 15 éves Völgyi Lili az NB I/A-csoportban is megállja a helyét Sopronban
A korosztályos válogatott kosárlabdázó, Völgyi Lili ugyan még csak 15 éves, de fiatal kora ellenére már rendszeres játéklehetőséghez jut Európa legjobb csapatában, a Sopron Basketben. Az irányító reménység az új évadban eddig minden meccsen szóhoz juthatott a felnőtt első osztályban.