A hazai távolugrás kiemelkedő ígérete, Rózsahegyi Bori az idén többek között korosztályos csúcsot ért el és megvédte címét az EYOF-on.
A hazai távolugrás kiemelkedő ígérete, Rózsahegyi Bori az idén többek között korosztályos csúcsot ért el és megvédte címét az EYOF-on.
Az egy nap az utánpótlásért című konferencián a kiválasztás és a sportágválasztás témakörét neves szakemberek boncolgatták.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián id. Herczeg György az egyéni sportágat űző fiatalok kibontakoztatásának lehetőségeiről tartott előadást.
A Brüsszelben rendezett mezeifutó Eb U20-as férfimezőnyében a 18. helyen végző Karsai Gábor volt a legjobb a magyar.
Az év ifjúsági fiúatlétájának választott kalapácsvető, Szabados Ármin többek között címet védett az EYOF-on és az U18-as világranglista élén zárt.
A gyalogló Spiller Tiziana versenyen mutatott önzetlen magatartását fair play díjjal ismerte el a Magyar Atlétikai Szövetség.
A MATE-GEAC edzőjének, Körmendy Katalinnak két tanítványa, Kriszt Sarolta és Sulyán Alexa is átvehette az év atlétájának járó elismerést a korosztályában.
A Jövünk! magazin stábja az ősz óta fiatalok csoportjával foglalkozó magyar csúcstartó rúdugrót, Bagyula István is meglátogatta az Ikarus BSE-ben.
A Testnevelési Egyetemen rendezték a Magyar Atlétikai Szövetség hagyományos év végi gáláját, amelyen díjazták az év legjobb atlétáit is.
Az U16-os atlétikai ob-n triplázó Horváth Botond hamar a korosztálya legígéretesebb versenyzői közé került.