Két év szünet után a hét végén az Olimpiai Sportparkban rendezik meg az ifjúsági Ek-sorozat hazai eseményét, egyben idei utolsó állomását.
Két év szünet után a hét végén az Olimpiai Sportparkban rendezik meg az ifjúsági Ek-sorozat hazai eseményét, egyben idei utolsó állomását.
A Koroncói Tutti 20 éves cselgáncsozójával, Gyertyás Rózával az után beszélgettünk, hogy bravúros teljesítménnyel U23-as Eb-aranyat nyert.
Szombaton a franciaországi Mulhouse lesz a házigazdája a vegyes csapat Európa-bajnokságnak, amelyen hatfős, fiatal válogatott képviseli a magyar színeket.
A hónap utánpótlásedzője díj októberi kiírásának három jelöltje Gyimes Nikolett cselgáncs-, Kliment László birkózó- és Törteli Ferenc ökölvívóedző.
A lengyel, a szlovák, a cseh és a magyar serdülő válogatottak részvételével Varsóban rendezték meg az Európai Olimpiai Reménységek versenyét.
Egy héttel az U23-as Európa-bajnoki aranyérem megszerzése után a 21 éves cselgáncsozó, Sipőcz Richárd újabb nagy sikert könyvelhetett el: a Bakuban rendezett felnőtt Grand Slamen harmadik lett, ezzel első érmét nyerte GS-viadalon.
Sipőcz Richárd bronzérmet szerzett, Vég Zsombor ötödik, Özbas Szofi pedig hetedik helyen zárt az azerbajdzsáni Bakuban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Slam-tornán.
Egy arany- és két bronzéremmel zárta a magyar küldöttség a szlovéniai Koperben rendezett ifjúsági cselgáncs Európa-kupa-viadalt. A mieink huszonkét ország között a kilencedik helyen végeztek az éremtáblázaton.
Két arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárták a magyar cselgáncsozók az egyéni küzdelmeket a szarajevói U23-as Európa-bajnokságot, aztán a vegyes csapatversenyben újabb bronzzal gazdagodtak, ezzel a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton.