Az Európa-bajnoki felkészülés hajrájába kanyarodott a férfi juniorválogatott, amely jövő csütörtökön kezd a portugáliai U20-as kontinenstornán. A telki edzőtáborban Sótonyi László szövetségi edző mellett Ónodi-Jánoskúti Mátét kérdeztük.
Kézilabda
Kézilabda: fölényes sikerrel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott az U20-as női vb-n
Egy pillanatig sem adott esélyt a foghíjas svájci együttesnek a magyar csapat a szlovéniai U20-as női világbajnokságon (40–23), így lényegében már negyeddöntős, a keddi, második középdöntőmeccsen a horvátok következnek.
Kézilabda: a második félidőben bedarálta a lengyeleket, így százszázalékosan csoportgyőztes a magyar válogatott az U20-as vb-n
A szoros első félidő után tizennégy gólos sikert aratott a magyar csapat a lengyelek ellen a celjei U20-as női világbajnokságon, így magabiztosan megnyerte a csoportját, és készülhet a hétfőn startoló középdöntőre.
Kézilabda: az ifjúsági válogatott Csörgő Kristóf a nemzetközi porondra készülő FTC-ben folytatja a pályafutását
Három éves szerződést kötött az élvonalban és az Európa-ligára készülő Ferencvárossal a fiú ifjúsági válogatott mezőkövesdi nevelésű 18 éves irányítója, Csörgő Kristóf.
Kézilabda: meg sem állt negyvenhat gólig a női juniorválogatott az amerikaiak ellen a szlovéniai U20-as vb-n
Ahogyan az várható volt, nem tartozott egy kategóriába a magyar és az amerikai válogatott, így ifj. Kiss Szilárd együttese negyvenegy góllal nyert a második csoportmérkőzésén a celjei U20-as női világbajnokságon.
Kézilabda: Szilágyi Benjámin a NEKA NB I-es csapatában folytatja a pályafutását
A Pick Szeged 19 éves saját nevelésű játékosát, Szilágyi Benjámint két évre vette kölcsön a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiatalokra épülő élvonalbeli férficsapata.
Kézilabda: a norvégok ellen is megőrizte idei veretlenségét a fiú serdülőválogatott
Az idei az első szezonja a fiú serdülőválogatottnak, amely világversenyre még nem készül a nyáron, felkészülési meccseket viszont játszik. Legutóbb éppen a norvégok elleni dupla rangadón szerepelt Szabó Levente együttese.
Kézilabda: meggyőző, Egyiptom elleni sikerrel kezdett a szlovéniai U20-as női vb-n a magyar válogatott
Nem bízott semmit a véletlenre a Celjében zajló U20-as női világbajnokság nyitó fordulójában a magyar válogatott: ifj. Kiss Szilárd együttese szerda este 39–20-ra múlta felül Egyiptomot.
Kézilabda: szerda este Egyiptommal kezd a magyar válogatott a szlovéniai U20-as vb-n
Az utolsó korosztályos világversenyére készül az elmúlt években mindent megnyerő női juniorválogatott; ifj. Kiss Szilárd együttese szerdától – remélhetőleg – jövő hét végéig harmadszor is Celjében, ezúttal az U20-as világbajnokságon bizonyíthat.
Strandkézi: elpártolt a szerencse a „mosolygós” magyar csapattól a krétai U18-as világbajnokságon
Az elődöntőig vezető úton veretlen maradt, ám utána a négy között és a bronzmérkőzésen is vereséget szenvedett a magyar leányválogatott a görögországi Heraklionban rendezett U18-as strandkézi vb-n. Pinizsi Zoltán szövetségi edző értékelte a kontinenstornát.