Az Iron SE 16 éves versenyzője, megközelítette egyéni csúcsát 50 m háton kedd reggel a Duna Arénában, ám nem volt szerencséje, és két századmásodperccel lemaradt az esti középdöntőről a hazai rendezésű felnőtt-világbajnokságon.
Úszás
Úszás: Pádár Nikolett hat századmásodpercre volt a bravúrtól 200 m gyorson a budapesti felnőtt vb-n
Közel volt a középdöntőbe kerüléshez pályafutása első nagymedencés felnőtt-világversenyén, a budapesti felnőtt vb-n a Szegedi Úszó Egylet 16 éves ígérete, Pádár Nikolett: kedvenc számán 200 m gyorson, nem egész egy tizedmásodperccel maradt le az utolsó középdöntős pozícióról, és a 18. helyen zárt.
Úszás: döntővel kezdett Molnár Dóra és Pádár Nikolett a budapesti felnőtt vb-n
Döntős szerepléssel nyitottak az utánpótláskorúak a budapesti felnőtt úszóvébén: a Molnár Dórával és Pádár Nikolettel felálló 4x100-as gyorsváltó a nyolcadik helyen zárt a Duna Arénában.
Úszás: szombattól három plusz egy versenyző bizonyíthat a budapesti felnőtt vb-n
Szombaton kezdődik az év talán legfontosabb hazai sporteseménye, a budapesti vizes-világbajnokság, amelynek medencés és nyílt vízi úszóversenyein Pádár Nikolettnek, Molnár Dórának, Komoróczy Lorának és Betlehem Dávidnak – azaz négy utánpótláskorú versenyezőnek – is szoríthatunk.
Úszás: már szombaton is lehet magyar utánpótlás-érdekeltség, de a jövő héten bizonyíthatnak igazán a fiatalok a felnőtt vb-n
Három utánpótláskorú versenyző áll rajtkőre a budapesti vizes-világbajnokság medencés versenyein: Pádár Nikolettet és Molnár Dórát akár már a szombati váltóban is láthatjuk, Komoróczy Lora debütálására pedig keddig kell várni.
Úszás: edzője szerint Pádár Nikolett kétszáz gyorson középdöntős, a váltóval döntős lehet a budapesti felnőtt vb-n
A szombaton kezdődő budapesti vizes-vb medencés versenyein a három magyar utánpótláskorú versenyző egyike a Szegedi Úszó Egylet 16 éves ígérete, Pádár Nikolett lesz. Edzője, Gellért Gábor nyilatkozott arról, hogy mi várható a fiataltól a Duna Arénában.
Nyílt vízi úszás: a rutinos versenyzők nagyszerűen szerepeltek, elégedett Gellért Gábor szövetségi kapitány
Két arany- és egy ezüstéremmel zárt a magyar válogatott a setubali utánpótlás nyílt vízi úszó Európa-bajnokságon. Gellért Gábor szövetségi kapitány elégedett volt az U19-esek versenyzőkkel, de volt kit kiemelnie a debütáló fiatalabbak közül is.
Úszás: vérmes célokkal várják a Vasas versenyzői a romániai ifjúsági Eb-t
A Vasas csapata a harmadik helyen végzett az ifjúsági ob éremtáblázatán, ezt pedig elsősorban három junior Európa-bajnokságra készülő versenyzőjének, Bujdosó Zsombornak, Cserfalvi Olafnak és Gyurinovics Lilinek köszönhette. Róluk nyilatkozott Lőrinczi György edző a klub honlapjának.
Úszás: a Budafóka SE végzett az éremtáblázat élén a kaposvári ifjúsági ob-n
A múlt héten Kaposváron tartották az ifjúsági úszó magyar bajnokságot, amelyen a Budafóka végzett az éremtáblázat élén, a legeredményesebb egyéni versenyző pedig Komoróczy Lora lett négy aranyéremmel.
Nyílt vízi úszás: két arany- és egy ezüstéremmel zárt a magyar csapat a setubali utánpótlás Eb-n
Az U19-esek között Betlehem Dávid nyert, Szimcsák Mira ezüstöt szerzett, a záró napon pedig győzött a szintén U19-es váltó a Portugáliában rendezett korosztályos nyílt vízi úszó Európa-bajnokságon.