Hat forduló után már csak a Budapesti Honvéd együttese veretlen az U20-as férfi kosárlabda-bajnokságban, így nem meglepő módon vezeti a tabellát. A csapat vezetőedzőjét, Sabáli Balázst kérdeztük a remek szezonrajt kapcsán.
Kosárlabda
Kosárlabda: változások az utánpótlás-válogatottak élén
A hét korosztályos kosárlabda-válogatottból hármat is új szövetségi edző irányít a jövőben – derül ki a magyar szövetség (MKOSZ) szerdai bejelentéséből.
Kosár: a juniorok között a Csata DSE és a Vasas, a kadétoknál az NKA Pécs és a Kecskemét az élen a leánybajnokságokban
Amíg az U18-as leány kosárlabda-bajnokság kiemelt csoportjaiban a fővárosi klubok dominálnak, addig az U16-os korosztályban a vidéki akadémiák együttesei vezetik a két alapszakaszcsoportot néhány forduló elteltével.
Kosárlabda: immár külön utakon járnak a Hőgye testvérek, de a fejlődésük továbbra is töretlen
A PVSK-t elhagyva a 17 éves kosárlabdázó, Hőgye Patrik a nyáron Debrecenbe igazolt, ahol villámgyorsan megtalálta a számítását. Eközben 15 éves húga, Petra is rohamléptekben veszi az akadályokat, és a hátán viszi a pécsiek kadétcsapatát a korosztályos bajnokságban.
Kosárlabda: a Soproni Sportiskola a junior és a kadét fiúk között is veretlenül vezeti a csoportját
Nagyszerű formában rajtoltak a Sopron Sportiskola kosárlabdacsapatai a korosztályos fiúbajnokságokban, néhány forduló elteltével az U16-osok és az U18-asok mezőnyében is százszázalékos mérleggel állnak az élen az alapszakaszcsoportjukban. Az idősebbek között a Kecskemét, míg a fiatalabb korosztályban az NKA Pécs vezeti a másik kiemelt csoportot.
Kosárlabda: a BEAC-ban számítanak a fiatalokra, de meg kell harcolniuk a játékpercekért – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja az E.ON ELTE-BEAC – az NB I/A-csoportban az utánpótláskorúaknak is nagy bizalmat szavazó – felnőtt női kosárlabdacsapatát látogatta meg.
Kosár: a Madridban is megforduló Mészáros Ágoston – rövid pécsi kitérő után – Körmenden szeretne újra kibontakozni
A 16 éves kosárlabdázó, Mészáros Ágoston az elmúlt két évet a Real Madrid partner akadémiáján, a Zentro Basket Madridnál tölthette, majd néhány hónapja úgy döntött, inkább itthon folytatná karrierjét a pécsi Rátgéber Akadémián, ahol viszont nem találta meg a számítását, így újabb klubváltás után mostanra már Körmenden játszik.
Kosár: a nyári világversenyek élményei nagy lendületet adtak Dobó Lillának, aki szárnyal a juniorok között
A Nyíregyházi Kosársuli 17 éves tehetsége, Dobó Lilla kivételes formában kezdte a juniorbajnokság alapszakaszát: az első két meccsen 37,5 pontot és 56,5-es teljesítményindexet átlagolt. A fiatal hátvéd az elmúlt nyáron az U17-es vb-n és az U18-as Eb-n is részt vehetett, és elmondása szerint az ott szerzett pozitív tapasztalatoknak nagyban köszönhető a jelenlegi remek játéka.
Kosárlabda: Josepovits Kinga 56-os teljesítményindexet produkált a kadétbajnokságban
A Zsíros Akadémia Kőbánya 14 éves kosarasa, Josepovits Kinga ritkán látott, kiemelkedő statisztikai számsort hozott össze a PVSK ellen az U16-os bajnokságban: a fiatal center 37 pontja mellett 24 lepattanót jegyzett, így a meccs végén a VAL-mutatója közel járt a 60-hoz.
Kosárlabda: az NKA Pécs junior fiúcsapata letette a névjegyét a rangos görögországi tornán
Két győzelemmel és egy vereséggel zárta görögországi szereplését az elmúlt hét végén a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia junior fiúcsapata az Athénban megrendezett, Hellenic BF Rising Stars elnevezésű tornán.